Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A kétségek pere - Hetvenöt éve, október 23-án született a mártírhalált halt Tóth Ilona

Múltunk tanúi > Telki

2007-10-23


1957 februárjában a korabeli sajtó első oldalon tudósított arról, hogy megkezdődött annak a fiatal orvostanhallgatónak a pere, aki a vád szerint orvosi hivatásával visszaélve, „ponyvaregénybe illő brutálissal” meggyilkolt egy embert a Domonkos utcai szükségkórházban, amelynek élére őt a forradalom napjaiban nevezték ki.

A hivatalos tárgyalási iratok szerint 1956. novemberében a felkelők elfogtak egy Kollár István nevű férfit, mert kémnek, a politikai rendőrség besúgójának vélték. Kihallgatása során találtak róla egy ÁVÓ-s egyenruhás fényképet. Brutálisan megverték, majd Tóth Ilona különböző módszerekkel próbálta megölni. Először megkísérelte túlaltatni, majd benzint, illetve levegő injekciót fecskendezett a nyakába, karjába, szívébe, s miután egyik gyilkossági kísérlet sem sikerült, a mosdóba vonszolt férfit egy bicskával szíven szúrta. A hivatalos verzió szerint a nyomozás „megállapította”, hogy Kollárnak egy fatális ruhacsere okozta vesztét: valójában „egyszerű rakodómunkás” volt, aki csupán sógora egyenruháját viselte a fotón. A szadista orvostanhallgató pedig egy megalapozatlan gyanú alapján egy ártatlan ember életét oltotta ki, pusztán azért mert ÁVH-snak hitte. A nyomozás során Tóth Ilona és társai beismerő vallomást tettek, s ezt mindvégig fenntartották.

A pernek a hatalom szempontjából óriási propaganda értéke volt. A hazai és a külföldi sajtó egyaránt nyomon követte a tárgyalás fordulatait, s az idősebbek a mai napig emlékezhetnek a filmhíradó sokat ismételt megrázó képkockáira. A vita alig csitul: elkövette-e Tóth Ilona a terhére rótt bűncselekményt, vagy pedig a kádári megtorlás koncepciós perének áldozata lett, amelynek célja, hogy a külföld előtt lejárassa a forradalmi ifjúságot? Ha elkövette, mik voltak az indítékai? Egy haldoklón segített-e orvosi szaktudásával, vagy a kitűnő orvostanhallgató idegességében sikertelen gyilkossági kísérletek sorát követte el? Ha pedig ártatlan volt, akkor miért vállalta el a gyilkosság vádját? Pszichés, esetleg fizikai kényszer, vagy valami egészen más? Súlyos erkölcsi dilemmákkal is szembe kell néznie a kései kérdezőnek: milyen cselekvési lehetőségek adódnak egy háborúban, ha a túlerőben lévő ellenség besúgója veszélyezteti a már illegalitásba húzódott csoport biztonságát, tagjainak életét? Márpedig tudjuk, hogy a sorait rendező volt ÁVH a KGB hathatós segítségével – amelynek vezetője ekkor személyesen irányította Budapestről a fegyveres harcok elcsitulta után is mind kiterjedtebbé váló ellenállás felszámolását – minden eszközt megragadott, hogy a felkelők soraiba férkőzzön, és őket lebuktassa.

Tóth Ilona ügyében számos kérdésre a mai napig sem tudjuk a biztos választ. Hiszen még mindig hiányoznak alapvető dokumentumok. Így például, noha biztos jelek mutatnak arra, hogy Tóth Ilonát kezdetben szovjet tisztek hallgatták ki, erre a nyilvánvalóan nagyjelentőségű tényre, s az esetleges jegyzőkönyvekre a fennmaradt aktákban még csak utalás sem történik.

A megmaradt és kutatható dokumentumok azonban arra elegendőek, hogy bátran kijelentsük: Tóth Ilona pere koncepciós per volt. A gyilkosságnak szemtanúi nem voltak. A többi lehetséges tanú, akik közül Tóth Ilona többeket hiába kísérelt meg a tárgyalásra beidéztetni, rejtélyes módon eltűnt. A bíróságnak más lényeges bizonyíték nem állt rendelkezésére, mint a vádlottak – máskülönben rendkívül ellentmondásos – beismerő vallomása. Valójában még az áldozat kiléte és a halál körülményei is tisztázatlanok maradtak. Bármily megdöbbentő, az állítólagos áldozat, Kollár István holttestét senki nem azonosította, a holttestet az orvosokon kívül senki nem látta. A szoros ÁVH-s kapcsolatokkal bíró rokonok a tárgyaláson hamis tanúvallomást tettek, s olyan jellegzetes testi jegyekre hivatkozva állították az azonosságot, amelyek a holttesten nem voltak fellelhetők. A boncolási jegyzőkönyv, s a laboratóriumi eredmények pedig ellentmondanak a vádnak: sem injekciós tű szúrás nyomai, sem az altatáshoz szükséges éter, illetve morfium és benzin sem volt kimutatható. Sőt, még a gyilkos bicskán sem találtak vérnyomokat a belügy orvos szakértői. A gyilkosság időpontjára vonatkozó vallomások pedig annyira ellentmondóak voltak, hogy egy évvel később, amikor a Kollárt állítólag elfogó felkelők ellen indítottak egy már zárt tárgyalású pert, az elsőrendű vádlott alibije miatt a gyilkosság dátumát egy nappal későbbre kellett tenni!

Maradt tehát a kérdés: Miért vállalta Tóth Ilona? A lány a tárgyaláson vallomásai során több ízben is „kiszólt”, s megemlített egy olyan gyógyszert, amelynek tudatmódosító hatása volt. Nem zárható ki, hogy rájött, ezzel a szerrel kezelik. Egyértelmű bizonyíték nem áll rendelkezésre, mint ahogy a fizikai bántalmazás sem bizonyított. Jó volna azonban tudni, hogy miért kellett őt a tárgyalás előtt börtönkórházba vinni. Lehetséges, hogy szabadlábon maradt társait védte, akik valóban lebuktattak egy soraik közé beépített ügynököt. S felmerülhet a vádalku lehetősége is. Több jel mutat arra, hogy Tóth Ilonának a vádak nyilvános elvállalásáért cserébe – ami elől amúgy sem menekülhetett – azt ajánlották, hogy az ügyet „köztörvényesítik”, s így elkerülhető a halálbüntetés. Talán ez magyarázza, hogy a kezdeti verziókban még ÁVH-sként szerepeltetett Kollár a vádirat megszületésének idejére már „civillé” vált. A lány életéért végsőkig küzdő védőügyvéd visszaemlékezésében ezt sugallja, s azt is, hogy Tóth Ilona haláláról végső soron nem Budapesten döntöttek.

Hogy mi történt pontosan a Domonkos utcában 1956. november 18-án, talán már soha sem fogjuk tudni kideríteni. De nem törekedett erre az 1956 után hamarjában újjászervezett igazságszolgáltatás sem. Az ő egyedüli céljuk az volt, hogy ország-világ előtt bizonyítsák Tóth Ilona bűnösségét és a forradalom kegyetlenségét. A kádári megtorlógépezet célját sokáig siker koronázta. A 26 évesen kivégzett lányt csupán 2000-ben, tíz évvel a rendszerváltás után rehabilitálták. Ma azonban már méltóképpen emlékezhetünk rá, és tekinthetjük őt az 56-os forradalom egyik szimbólumának.

Kiss Réka
Telki


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg