Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Egy este Sántha László ’56-os nemzetőrrel

Múltunk tanúi > Telki

2007-10-22


Október elején, az ’56-os forradalom évfordulójának közeledtével telki otthonában kerestük fel Sántha Lászlót, aki az egykori Néphadsereg századosából a forradalom folyamán vált a Nemzetőrség tisztjévé. Laci bácsi felidézte a forradalom kitörésének napját, mesélt a szovjetek bevonulásáról, az azt követő megtorlásról és a börtönévekről is. És miközben kint lassan leszállt az este, bent, az étkezőasztal körül egyre több részlet világosodott meg a múltból…

…Október huszonharmadika felemelő ünnep volt. Eredetileg a lengyelországi, poznani eseményekre akartunk szolidaritási felvonulással válaszolni, de az összegyűlt hatalmas tömeg figyelme hamar a hazai állapotok felé fordult. Már a Bem-szobornál ott voltunk, hiszen fiatal tisztként, akadémistaként mi is rész vettünk a szervezkedésben. A szobor mögötti laktanyára egyszer csak kitette valaki a nemzeti lobogót, majd kihajolt egy másik, és bicskával kivágta belőle a címert. Elmondhatatlan érzés volt. Ekkor vált nyilvánvalóvá ott az utcán, hogy a szovjet megszállás, a Rákosi-féle kegyetlen kommunista diktatúra egységbe forrasztott egyetemistát és munkást, katonát és civilt egyaránt…

…Én 23-án azt a parancsot kaptam, hogy egy önként jelentkező bajtársammal menjek a Rádió épületéhez, derítsem fel a helyzetet, és tájékoztassam arról a parancsnokomat a Katonai Akadémián. Földesi Zoltán főhadnagy kísért el, akivel motorkerékpáron közelítettük meg az akkor már harcoktól hangos Bródy Sándor utcát. Az Akadémiára azonban már egyedül tértem vissza, mert Zoli barátomat a Rádiónál egy ÁVH-s géppuska eltalálta, és hiába vonszoltam egy közeli mentőautóig, a nyolc vérző seb miatt már nem tudták megmenteni az életét…

…Az éjszakai felderítő feladatot követően egy páncélos egységgel a dél-pesti Soroksári útra irányítottak bennünket, ahol az akkori lámpagyár környékén kellett biztosítanunk a rendet. Ez utóbb azért bizonyult érdekesnek, mert ott láttam először szovjeteket vonulni a főváros felé. A szovjet katonai alakulatok tehát már röviddel 23-ika éjfél után, hajnali 1-2 óra tájban Budapesten voltak. Nem volt nehéz kiszámítani, hogy a katonai intervencióról szóló döntés és parancs, amelynek szükségszerűen Moszkvából kellett érkeznie, már 23-án este megszületett…

…Október 28-át követően egy budai Nemzetőr-alakulat parancsnokságával bíztak meg. Emlékszem, hogy a szovjet harckocsik körben, az Óbuda fölötti hegygerincen voltak beásva. A polgári lakosság védelmében elhatároztam, hogy elmegyek tárgyalni a szovjet egységparancsnokkal. Volt ugyanis Óbudán, a lakóházak között egy laktanyaépület, amelynek az udvarán korábban nagy mennyiségű lőszert halmoztak fel. Azt próbáltam elérni, hogy a harckocsikat vonják vissza erről a környékről, legalább 200 méterrel hátrébb, nehogy összecsapás esetén a laktanyaépület is közvetlen találatot kapjon. Ennek ugyanis felmérhetetlen következményei lettek volna a környező épületekre és lakosokra nézve. A parancsnok nagyon szívélyesen fogadott, teával kínált, és mindent magígért, amit kértem tőle. A harckocsik azonban nem mozdultak…

…’57 nyarán tartóztattak le, és csak öt évvel később, 1962-ben szabadultam. Akkor az volt a gyakorlat, hogy a rabokat folyton áthelyezték máshova, így ezalatt az idő alatt kettő kivételével az összes magyarországi börtönt megjártam. Vigasz volt a keserűségben, hogy így rengeteg nagyszerű, derék emberrel ismerkedtem meg a politikai elítéltek között. Mire azonban kiengedtek, sajnos szüleim már nem éltek, és ezt a fájdalmat, hogy őket nem láthattam viszont, különösen nehéz volt elviselni. Fémmunkásnak tanultam, ott engedtek dolgozni. Az egyenruhát csupán 1989-ben vehettem újra föl, és 1995-ben, ezredesként nyugdíjaztak…
Földváry Gábor


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg