Elhunyt Kosáry Domokos, az MTA volt elnöke, Pest megye első díszpolgára
Múltunk tanúi
2007-11-16
November 15-én elhunyt Kosáry Domokos, az Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Pest Megye első díszpolgára, aki hosszú időn keresztül a Pest Megyei Levéltár munkatársaként alkotott. Július 31-én töltötte be kilencvenedik életévét. Temetéséről Vizi E. Szilveszter, az MTA elnökének vezetésével megalakult bizottság intézkedik.
Kosáry Domokos 1913. július 31-én született a Selmecbányán. A családnak erős gyökerei voltak a Felvidéken, apja Kosáry János zongoraművész és tanár, nyelveket tanított a főiskolán. Anyja Réz Eleonóra, a két világháború között Kosáryné Réz Lola néven ismertté vált írónő. Anyai nagyapja, Réz Géza volt a selmeci bányászati és erdészeti akadémia utolsó magyar rektora, aki az intézményt 1919-ben Sopronba költöztette. A szülők fiuk hatéves korában elhagyták a várost, mivel az apa nem volt hajlandó az új csehszlovák államnak letenni az esküt.
Kosáry Domokos Budapesten a Trefort utcai gimnázium után az Eötvös Kollégiumba jelentkezett és a történelem-latin szakot választotta. Francia nyelvtanára Gombocz Zoltán, a kollégium igazgatója volt, majd az egyetemen Szekfű Gyula tanítványa lett. A kollégium és Szekfű szemináriumai életre szóló élményt adtak. Ugyancsak meghatározó volt számára a Franciaországban, Angliában, majd 1941-ben Teleki Pál megbízásából az Egyesült Államokban tett tanulmányút. 1936-ban szerzett doktorátust. 1937-1950-ig az Eötvös Kollégium tanáraként működött. 1941-ben létrehozta a Teleki Pál Intézetet, a mai Történettudományi Intézet elődjét, 1945-ig igazgatóhelyettese, majd 1949-ig igazgatója volt. Harmincévesen, 1943-1949 között a Revue d,Histoire Comparée című folyóirat főszerkesztője volt. 1946-1949 között a Budapesti Tudományegyetemen az Újkori Magyar Tanszék professzora.
1949 végén az egyetemi oktatómunkából, az intézet éléről, tulajdonképpen az egész szakma területéről menesztették. Félreállítása éveiben állította össze a Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába című, 1951-1958 között megjelent háromkötetes "ideológiamentes" munkáját, mely azóta is alapmű minden történész számára. 1955-ben megszerezte a történelemtudomány kandidátusi, 1977-ben a doktori címét. 1954-1957-ig az Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtárának az igazgatója volt.
Az 1956-os forradalom idején a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke volt, ezért 1957-ben letartóztatták és 1958-ban négy év börtönre elítélték. A börtönben írta meg a Széchenyi Döblingben című könyvét, amely 1981-ben jelent meg. 1960-ban amnesztiával szabadult.
1960-1968-ig a Pest Megyei Levéltár, majd 1968-1989-ig az Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, tudományos tanácsadója volt nyugdíjba vonulásáig. 1982-1985 között az MTA levelező, 1985-től rendes tagja, a Történettudományi Bizottság elnöke.
1990. május 24-től 1996. május 9-ig két ciklusban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt, e minőségében átszervezte az intézményt és biztosította autonómiáját. 1991-től a Teleki László-alapítvány kuratóriumának elnöke, majd a Magyar Külügyi Társaság elnöke lett. A Magyar Történelmi Társulat 2000-ben elnökévé választotta. Több külföldi akadémiának is tagja.
A történelemtudományon belül mindenekelőtt az új- és a legújabb kori magyar történelem kérdéseivel foglalkozott. Számos tudományos művet jelentetett meg a témában. Induló történészként, 1936-ban nyúlt a Görgey-kérdéshez. Nem csak Görgey személyét, mint történelmi személyiséget tartotta érdekesnek, hanem úgy gondolta, hogy a kérdéshez való hozzáállásban tükröződik a magyar politikai hozzáállás, azaz Görgey megítélésének változásai egyben a politikai gondolkodás történetét is jelentik. Kosáry könyve a két háború között elfogadott álláspont lett, a háború után azonban változott a kép. Görgey kiátkozása egybe esett Kosáry Domokos elszigetelésével. 1949-től ismét elővette a témát, s évtizedeken keresztül dolgozott rajta. A kétkötetes újabb Görgey-mű 1994-ben jelent meg. Kossuth-életrajza, amely egyben a reformországgyűlések és reformok története is, 1942-43-ban született, s 1946-ban jelent meg, majd újra és kiegészítve 2002-ben. 1996-ban adták ki a "Hat év a tudománypolitika szolgálatában" című művét.
1988-ban Állami Díjat kapott a magyar történelemtudomány nemzetközileg magas szintű műveléséért. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat) kitüntetéssel kiemelkedő történettudományi eredményeit és a magyar tudományosság megújulásáért kifejtett tevékenységét ismerték el. 1995-ben Széchenyi-díjat kapott. Legutóbb, 2003 áprilisában a Németországi Szövetségi Köztársaság érdemrendjének nagy érdemkeresztjével tüntették ki Kosáryt, aki az 1989-es politikai fordulat után a Német-Magyar Fórum alapítói közé tartozott.
A magyar tudományos élet meghatározó alakja mindig hű maradt a választott tudományághoz, a történelemhez. Hű maradt a történelemtudomány követelményéhez is, vagyis sosem engedett az aktuálpolititika fenyegetésének vagy csábításának. S ezt az emberi, szakmai etikát képviselte az általa vezetet intézmények élén is.
