Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Szalontai Éva

Kultúra > Perbál

2008-01-27


Tejfehér ködben bandukoltam a perbáli lakótelepre egy hétfő délelőttön. Izgalommal vegyes kíváncsisággal készültem erre a beszélgetésre. Kevés támpontot találtam személyére vonatkozóan, annál többet a szakmai tevékenységéről. A munkái a monitoron keresztül is elbűvöltek. Naivan úgy képzeltem, hogy én majd kérdezek, ő pedig válaszol.

Diktafonnal és jegyzetfüzettel felszerelkezve kopogtattam lakása ajtaján… Aztán néhány perccel később a dolgozószobájában ültem megilletődve, nézegettem az egyik albumát és ő beszélt. Nem kellett kérdezni és már nem is akartam.

     Harminc éve költöztünk Perbálra és egy évig nem ismertünk senkit, én pedig  mindenáron vissza akartam költözni Budapestre. Aztán hirtelen sokakkal megismerkedtünk, mert sok kedves ember - köztük számos művész - költözött a lakótelepre. A társasági élet nagyon mozgalmas volt, rendszeresen összejártunk, közös kiállításokat is rendeztünk.
     …Egyszercsak elkezdett visszaköltözni mindenki, és valahogy megváltozott a lakótelep. Pár éve sokszor felmerült bennem is, hogy elmegyek, de egyelőre fogva tart a táj és az itt töltött 30 év. Bár kétségtelen, Budapest az a hely, ahol egy művész benne lehet a szakma vérkeringésében.
     Kalocsán, egy általános iskolai rajzversenyen figyelt fel rám az igazgató és bíztatott, hogy tanuljak rajzolni. A felvételin voltam először Pesten. Akkor láttam először rajzbakot, a többieket figyelve ültem le mellé. A felvételi  sikerült és bekerültem a Kisképzőbe. A kollégiumban tizennégyen laktunk egy szobában, nehéz volt elviselni, többször próbáltam  menekülőre fogni, de Apám nem engedte.
     Azután a főiskola!... Mielőtt jelentkeztem, édesapám megígérte, ha nem vesznek fel, elintézi,  hogy képesítés nélküli tanító lehessek. …Aztán végül nem lett semmi a tanítónői pályából.  A szóbeli felvételin szemtelenségekre ragadtattam magam, mert úgy éreztem, nincs tétje az egésznek. Erre ők azt hitték, hogy egyéniség vagyok - talán ezért vettek fel.
     Később fontosnak tartottam, hogy az önálló kiállítások mellett a szakma nagy kiállításain mindig  részt vegyek. A megmérettetésen túl a határidők tartása is ösztönzőleg hatott rám.
     Mindig szeretettem újabb és újabb munkákban kipróbálni magamat. Készítettem ólomüveget, papírnehezéket, gyerekszobába textilképet, függönyöket, térelválasztókat. A legkülönfélébb helyeken – étteremben, magánlakásban, vadászházban, házasságkötő teremben, bankban, galériában – láthatóak a munkáim. Mostanában pedig még tanítok is, Debrecenben egy művészeti középiskolában.
     Amikor megtudtam, hogy én kapom a Ferenczy Noémi-díjat 2007-ben, meglepődtem, de nagyon örültem neki. A Szakmai Szövetségben szóltak nekem, hogy engem jelölnek. Magyarországon ez a legrangosabb szakmai elismerés, amire maga a szakma terjeszti fel az arra érdemeseket.

Szalontai Éva honlapja: www. szalontaieva.hu

Kúti Anna


Vissza