Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Az Ajnárd-hegy legendája - Egy elfeledett rom Perbál határában

Múltunk tanúi > Perbál

2008-11-14


Perbál közelében, egy feltehetőleg Árpád-kori várhely található a Meszes-hegy szomszédságában. Pest megyében a XIII. században ez volt az egyetlen ismert magánvár.

Már egy 1247-es oklevélben, határjárás pontjaként említik, mint „castrum Eynardi”-t, ma is élő nevén Ajnárdvárat. A vár helyét Kiss Ákosnak sikerült felderítenie, egyrészt az erre vonatkozó oklevelek, másrészt néprajzkutatásai során. A 380 méter magas, középen nyereggel elválasztott két csúcs keskeny gerincén 3601 méter hosszúságban találta meg a vársánc és árok nyomait, két helyen pedig az egykori építményeket sejtető halmokat és az építkezésnél felhasznált néhány habarcsos kődarabot. A vár neve a feltételezett építtetők nevét őrzi. A várat III. Béla király uralkodása idején hazánkba költözött, francia származású Sámboki (Zsámbéki) család tagja, Miklós fia Ajnárd építhette a tatárjárás után. Az Ajnárd- vagy más néven Smaragdus-nemzetség őse a krónika szerint a franciaországi Champagne-ból érkezett hazánkba. A vár már 1401-ben romokban hevert, de pusztulásának oka nem ismert. A vár egykori létezéséről ma már a közelben élők is kevesen tudnak, neve máig őrzi építtetőjének emlékét.

Tóth Anna


Vissza