Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Bányász-emlékművet avattak Perbálon

Múltunk tanúi > Perbál

2008-12-06


Borbála napján, december 4-én bányász emlékművet avattak a perbáli Búcsútéren. Azon a helyen, ahol hosszú éveken át a településen élő bányászokat reggelenként felvette az őket szállító busz. Az emlékmű felállításának szomorú apropóját az adja, hogy húsz évvel ezelőtt éppen december 4-én Kesztölcön, a lencsehegyi bányában – ahova a perbáli bányászok is jártak dolgozni - szénpor robbanás következtében több bányász is életét vesztette. Különös egybeesés, hogy ez a nap egyébként Szent Borbála, a bányászok védőszentjének ünnepe is.

Az emlékmű felállítását Veress János, a településen élő egykori bányász kezdeményezte saját költségén, és mint elmondta: segítségére volt Menyhárt Tibor zsámbéki építészmérnök tervezőként, Tóth Gyula perbáli fafaragó kivitelezőként, valamint Borbás István és Kántor János is. Veress János hangsúlyozta, hogy segítői mind önzetlen munkájukkal, ingyen járultak hozzá a bányászok emlékművének megvalósulásához.
Az emlékművet Harkai Gábor plébános szenteli fel, amely megjelenésében – fából készült kopjafán a bányászok jelvénye látható – emlékeztet minden elhunyt bányászra, akik hosszú éveken át ezt a nehéz és fáradságos munkát végezték.

Tóth Anna


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg