Római kori éremkincslelet Biatorbágyról
Múltunk tanúi > Biatorbágy
2009-04-11

A régészek az első, azaz 2007-ben talált edényt már kibontották - belsejében 247 darab ezüstérmet, úgynevezett antoninianust találtak. A másik, tavaly év végén talált edényt kedden bontották ki, ebben körülbelül ötszáz érme lapult. A kincseket feltehetően Kr. u. 260-ban rejtették el egy római provinciában üzemelő villagazdaság egyik melléképületében. Az elrejtés oka minden bizonnyal az ebben az évben Pannonia provinciát ért, a Duna-Tisza közéről érkező szarmata roxolánok nagy erejű támadása volt.
A Biatorbánynál található villagazdaság feltárásakor átégett agyagfal-omladékok, átégett padlók és a padlókra zuhant elszenesedett tetőgerendák nyomai kerültek elő, vagyis az épületek tűzvészben pusztultak el, nyilván a barbár támadás következtében. Az éremkincsekért elrejtőik valószínűleg már nem tudtak visszatérni.
Az első edényt 2007 novemberében találták meg a régészek. Ezt már korábban kibontották - belsejében 247 darab ezüstérmet, úgynevezett antoninianust találtak. A kisebb vagyonnal felérő pénzmennyiségről az érmeken látható császárportrék alapján megállapítható, hogy viszonylag rövid idő, csaknem húsz év alatt gyűjtötték össze tulajdonosaik.
A 2008 végén talált nagyobb edényt kedden bontották ki a KÖSZ Központi Irodájának restaurátorműhelyében.
Vida István numizmatikus a Független Hírügynökségnek elmondta: még az érmek tisztítását, feldolgozását végzik. Elsőre azt állapították meg, hogy valószínűleg 260 körüli leletről van szó, de az érmeket egyenként meg kell vizsgálni a pontos keltezésük megállapításához. Körülbelül ötszáz ezüstéremről van szó, pontos számukat egyelőre nem tudták megállapítani, hiszen közülük sok összekorrodálódott az idők folyamán - fejtette ki a szakember. Hónapokba is telhet, míg a leletek pontos történetére fény derül. (FH)