Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Az első Határjárás

Közélet > Perbál

2009-11-22


Október első napjaiban a perbáli képviselő-testület, a német önkormányzat és több helyi szervezet Perbál életében először határjárásra vállalkozott, melyen részt vettek a partnerközségünkből, Burgwaldból érkező német vendégeink is egy közel ötvenfős küldöttséggel.

Két évvel ezelőtt, amikor községünk és Burgwald partnerkapcsolatuk tízéves jubileumát ünnepelte, Perbálról is nagyszámú küldöttség utazott német barátainkhoz. Akkor vendéglátóink Határjárásra hívtak minket, melynek során bebarangoltuk és megismertük településük határait. Náluk ez régi hagyomány, melyet ötévente rendeznek meg. Varga László polgármester szerint ez az élmény indította a helyieket is arra, hogy hasonló eseményt szervezzenek, ezáltal ismerve meg a falu határában fellelhető természeti kincseket, értékeket.

A Határjárás első verőfényes napján a résztvevők a Meszes-hegy felé tartva, útba ejtették a nemrégiben épülő lovas centrumot, melynek tulajdonosa, Kertész Viktor röviden bemutatta a létesítményt. A kilenc épületből álló központban ötvenhat ló van jelenleg: oktatásra és bértartásra is van lehetőség.

A Meszes-hegy lábához érve a legkitartóbbak felkapaszkodtak a csúcsra, a többiek pedig továbbhaladtak a „Fehér úton”, majd mindnyájan a Perbál, Budajenő és Nagykovácsi közös határpontjánál találkoztak. Ide többen érkeztek Budajenőről kerékpárral, s itt találkoztak Gulyás Dénes országgyűlési képviselővel és a három település polgármestereivel. A „hármas határnál” elhelyezett követ Harkai Gábor budajenői és Kemenes Gábor nagykovácsi plébános közösen szentelte meg. A hosszas kapaszkodón igencsak kifáradó kirándulókat a katolikus egyházközség tagjai várták ebéddel, melynek elfogyasztása után az Ajnárd-hegy felé indult tovább a túra. Az esti program a Közösségi Házban zajlott, ahol a Tücsök Citera-együttes, a Dicke Schwäne zenekar és a Kontáros együttes muzsikált.

A következő napon szintén a határjáróknak kedvezett az időjárás, szombat lévén népesebb csoport gyűlt össze a reggeli találkozón, mint pénteken. A kiránduláson részt vettek a Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói, pedagógusai is. A résztvevők a pincesor felé indultak, ahol több pince tulajdonosa is vendégül látta őket. A borok és pálinkák kóstolásától erőre kapva a határ felé vették az irányt. A Nagy-forrásnál a perbáli vízellátás helyzetéről dr. Dudás Zoltán tartott rövid előadást. A déli pihenő a Kirvai-erdőben volt, ahol a Patakok Életmód Egyesület és a Perbáli Sportklub látta vendégül a kirándulókat. Ebéd után a budajenői Levéd Õrsége Íjászcsapat tartott bemutatót. Aznap Tinnye, Tök és Perbál határánál helyezték el a határkövet a töki és a tinnyei polgármester jelenlétében. A Levendulás érintésével érkeztek vissza Perbálra a fáradhatatlan gyalogosok, miközben Bárcziné Kapovits Judit tartott előadást a BudaVidék Zöldút Szövetség céljairól és eredményeiről. A BudaVidék Zöldút egy Perbált is érintő, nem motoros közlekedésre alkalmas úthálózat, amely a Zsámbéki-medence településeit köti össze. Az esti programot a perbáli Maklári József kórus, a perbáli iskolások és a Boys From The Cellar zenekar biztosította a Közösségi Házban. A budaörsi, háromtagú rockabilly formációt a Szent Anna napi búcsúról már ismerhették őket a perbáliak.

Az Első Határjárás során tehát nem csupán a települést körülvevő táj szépségeit, hanem egymást is jobban megismerjék a résztvevők. És ez utóbbi talán a Határjárás legnagyobb értéke.

Tóth Anna


Vissza