Húsz éves citerás múlt
Kultúra > Perbál
2010-05-24

Az évek folyamán a zenészek útját Kovács László és Borsi Ferenc, a Népművészet Ifjú Mesterei is egyengették. Az együttesnek több „utánpótlása” nevelődött ki az évek során, melyek egyikében zenélt Földi Mária, a Tücsök jelenlegi vezetője is. Rajta kívül négy tagot – Keresztúri Anna, Keresztúri Éva, Gyenes Zsuzsanna, és Zeng Ildikó - számlál a citerazenekar, ők mindnyájan Sallai B. Sándor tanítványai voltak. Mai felállásukban öt éve játszanak együtt, és magukénak tudhatnak számos díjat, Kárpát-medencei nívódíjat, valamint sok rangos fellépést is. Tavaly többek között a XXVIII. Országos Táncház-találkozón, a Tisza '83 Népzenei versenyen, a Zsámbéki Íjász Napfordulón muzsikáltak és a Tiszakécskén megrendezett Minősítő Versenyen Kiemelt Nívódíjat kaptak. Az egykori Tücsök együttes több ízben járt Erdélyben és Németországban, számos területi és megyei versenyen arany minősítést szerzett, és elnyerték az Arany Páva-díjat, valamint a Megyei Fődíjat is. Hallhatták őket a Kossuth és a Bartók Rádióban, sőt a Duna Televízióban is. Az együttes tagjai emlékezetes élményként tartják számon azt a fellépésüket, amikor a Balaton déli partján, a zamárdi utcabálon négy órán keresztül erősítés nélkül, rock zenekaroktól körülvéve kellet helytállniuk és szórakoztatni a népes közönséget. Szívesen emlékeznek közös görögországi útjukra is, melyet egy területi verseny különdíjaként nyertek és – mint mondják – a zenekar ekkor kovácsolódott össze igazán.
Földi Mária – aki közel két évtizedes citerás múlttal rendelkezik, az évek során nagyon megszerette a hangszert, az éneklést és a csapatot, akikkel sok közös élményt éltek át a fellépések, táborozások és próbák alatt. Mint mondja: ezek a meghatározó élményei is vezették a pedagógusi pályára. Jelenleg a perbáli iskolában huszonnégy citerást oktat, a Zsámbéki Zeneiskolában pedig tíz növendéke van.
Minden egykori és jelenlegi perbáli citerás úgy érzi, sokat köszönhetnek Sallai B. Sándornak, aki a zenekar vezetője volt korábban. A „mester” huszonhat évig tanított a Perbáli Általános Iskolában, ahol tizenöt évig igazgató is volt. Évtizedekig tanítva a citerát és a népi furulyát, a népzenéhez való kötődését adta át a fiataloknak. 2001-ben Perbálért Érdemérmet kapott, 2007-ben pedig Perbál díszpolgára lett.
A zenekar tavaly ünnepelte huszadik születésnapját. Ez alkalomból több népzenei együttest is meghívtak a perbáli Közösségi Házba. A találkozó sikeres volt, ezért úgy döntöttek: idén márciusban is megrendezik az eseményt. A fellépők többek között Mezőtúrról, Tiszakécskéről, Sárvárról és Budapestről érkeztek. Többségükkel a „Tücskök” baráti kapcsolatban is vannak, így természetesen ingyen vállalták a szereplést. A találkozót az összes fellépő közös zenélése zárta.
Az együttes idei tervei között szerepel második cd-jük kiadása és egy szakmai irányítás melletti felkészítő tábor szervezése, amelyen az őszi minősítő versenyre készülnek majd. De már most több rendezvényre is hívták őket muzsikálni: többek között a hévízi utcafesztiválra, a solymári zeneiskola rendezvényére, a Zsámbéki Asszonykórus estjére, Trianoni megemlékezésre Érden, s a Zöldút május 8-i, perbáli rendezvényére.
A zenekart Perbál Község Önkormányzata, a Perbál Községért Közalapítvány, a Karitász Perbál Egyesület, a Bakai Pékség és a zenészek családtagjai támogatják.
Tóth Anna