Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Ismeretlen ismerősök - Id. Bakai József pékmester

Múltunk tanúi > Perbál

2010-10-30


Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező látványos állami ünnepségek közepette sokszor megfeledkezünk azokról az egyszerű emberekről, akik e csodálatos időszak részesei, és ami a legfontosabb, hiteles tanúi voltak.

Töretlen az elhatározásom, hogy ismerőseimet, akikkel a forradalom napján találkoztam, felkeresem és lejegyzem a közös emlékeket.

Ilyen ismerősöm, id. Bakai József (1934) pékmester. Az elemi iskola után budapesti gimnáziumban közgazdaságtanból érettségizik. Gyakornoknak a székesfehérvári tanácsnál helyezik el, de a hivatali munka nincs kedvére. Úgy dönt, hogy majd otthon, az apja pékségében fog dolgozni. Eközben a család kuláklistára kerül, a pékséget államosítják, majd végleg bezárják.

A 76 éves pékmester egész életében kenyeret sütött. Dagasztott gyerekként a papa üzemében, végigjárta a környék szinte minden pékségét, sütött Perbálon, Piliscsabán, Zsámbékon, Budakeszin, Budaörsön, mindenütt, ahová a sors vetette. Nincs ember e vidéken, aki az ő kenyeréből ne evett volna.

Jóskát 1954 őszén besorozták a budaörsi laktanyába katonai szolgálatra. - A leszerelésünk előtt már vágtuk a centimétereket - mondja, - amikor kitört a forradalom. Huszonharmadikán este a laktanyában riadót rendeltek el, és kivezényeltek minket rendfenntartásra. Így kerülhetett sor arra a bizonyos találkozásunkra.

1956. október 23-án este a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút sarkához katonai teherautók érkeztek. Többedmagammal a Nemzeti Múzeum kerítésénél lapultunk, amikor valaki az érkező teherautó platójáról rám kiabált: - Szevasz, Laci! Te mit keresel itt?

A sötétben nehezen vettem ki, hogy aki megszólított, az Jóska, a „Pék”. Ijedtemben csak annyit tudtam makogni, hogy - Szevasz! Remélem, nem fogtok ránk lőni? Mire ő: - Viccelsz? Még lőszerünk sincs! Aztán a kocsi elindult a rádió épülete felé. Majd lövéseket hallottam, ezért igyekeztem onnan messzebbre húzódni.
Ugráltattak föl-le a gépkocsiról, miközben az ávósok lőttek ránk. - panaszolja. A mellettem fekvő katonát eltalálták, én húztam ki a kocsi alól és taxival vittem kórházba. Hajnalban visszatértünk a laktanyába, ahol igencsak nagy volt a káosz. A ruszkik is jártak ott! A fegyvereiket hátra hagyva, elszeleltek.

A laktanyában öten voltak környékbeli barátok és azon tanakodtak, hogy „le kellene lépni”. Aztán egy terepjáróval megszöktek, a sofőr Nagy Lajos (Páty) nevére még emlékszik. Ketten még egy darabig bujkáltak, majd a rendőrségen leadták a fegyverüket és ezzel le is szerelték magukat.

Az idős mester arra a legbüszkébb, hogy fia vállalkozásában segédkezhetett. A „Bakai Sütöde” újra él, és a híres pékdinasztia kenyere továbbra is ott van az asztalunkon. A pékmester már visszavonult, de figyelő szemét még mindig rajta tartja az utód kezén.

Szilágyi László

 


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg