Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Idén sem jobb a helyzet

Közélet > Perbál

2011-02-09


Az idei költségvetésről, az önkormányzat rövid- és hosszú távú terveiről, a sikeres pályázatokról beszélgettünk Perbál első emberével, Varga László polgármesterrel, akit az októberi önkormányzati választásokon másodszor is a település élére választottak a szavazók.

-   Perbál ez évi költségvetési koncepciója alapján mire számíthatnak a településen élők?
-   A koncepcióról még az előző év végén döntöttünk. A számok ekkor csak hozzávetőlegesek voltak, hiszen akkor még az országgyűlés nem fogadta el a költségvetését; ennek ismerete nélkül pedig konkrétumokról nehéz lett volna beszélni. Ma már természetesen sokkal többet tudunk, és ez alapján azt mondhatom: sajnos idén sem jobb a helyzet, mint tavaly. Néhány területen kifejezetten rosszabbak lettek a lehetőségeink, ilyen például a közhasznú foglalkoztatás rendszere.

-   Õsszel újra választották a perbáliak. Milyen tervei vannak erre az évre és erre a ciklusra?
-   Úgy gondolom, hogy a működőképesség megtartása az első és legfontosabb feladatunk. Sajnos gyakran halljuk, hogy egyre több önkormányzat kerül csőd közeli helyzetbe, ami meggyőződésem szerint nem mindig a felelőtlen gazdálkodás következménye. Sokan a működésre sem tudnak előteremteni elegendő pénzt, mivel még annyi lehetőségük sincs, mint például nekünk. Sem a földrajzi, sem az infrastrukturális helyzetüknél fogva nem tudnak vállalkozásokat, ipart vonzani, aminek a hiánya igencsak meglátszik egy-egy település költségvetésén. A feladatok száma pedig nem csökken, sőt inkább évről évre növekszik. Ezzel szemben pedig hirtelen nem tudok olyan kötelező önkormányzati feladatot mondani, amire az állami normatíva elég lenne. A közoktatásra szánt normatíva például a költségek 40%-át fedezi, a fennmaradó 60%-ot nekünk kell kigazdálkodni. Ezért is tartom rendkívül károsnak azokat a hangokat, amelyek kritizálják az önkormányzatokat a különböző adók, vagy akár a kommunális adó bevezetése miatt. Ez az adónem például háztartásonként havonta ezer forintot jelent, ami lássuk be: nem túl komoly bevétel a kiadásainkat tekintve.

-   2010 elején még arról beszélt, hogy az önkormányzat immáron sokadik alkalommal indul az iskola és az óvoda fejlesztését célzó pályázatokon. Azóta mindkét pályázat eredményesen zárult.
-   A működőképesség megtartásán túl az önkormányzat elkötelezett a Perbál érdekeit szolgáló fejlesztések iránt. Ezért örülünk, hogy egyrészt az iskola emeletes épületének felújítása, szigetelése, vizesblokkal való ellátása már majdnem teljes egészében megvalósult, másrészt idén az óvoda felújítása és bővítése is megtörténik. Megjegyzem, a pályázatokhoz jelentős önrésszel kell rendelkeznünk, aminek az előteremtése szintén nem egyszerű feladat.

-   Milyen esélyt lát arra, hogy Perbál újabb forrásokat találjon a fejlesztéseihez?
-   Az önkormányzat folyamatosan dolgozik azon, hogy újabb és újabb befektetőket vonzzon Perbálra. A mi településünk lehetőségeit tekintve jó helyzetben van, ezért én bizakodó vagyok. 2009 decemberében készült el a településközpont sikeres felújítása. A perbáliak számára ez a fejlesztés új járdákat, használható parkolókat és kulturált utcaképet jelent, másrészt az idelátogató lehetséges befektetők „felfedezik” a települést. Persze felmerülhet a kérdés: miért éppen ezzel kezdtük, miközben a hátsó utcáink igencsak hagynak kívánni valót maguk után. A válasz nyilvánvaló: ott kellett elkezdeni, ahol a legforgalmasabb, legveszélyesebb a közlekedés. A pályázat megnevezése is, amelyen nyertünk, településközpont-fejlesztés volt. Nyilván a focipálya mellett a sárban botorkálókat nem vigasztalja mindez, de az idén – ahogyan ígértük – rendezni fogjuk ezt a járdaszakaszt is. Az első lépés már tavaly ősszel megtörtént, amikor az AquaZala Kft. kicserélte a rendszeresen meghibásodó vízvezetéket, ami nélkül neki sem kezdhettünk volna a burkolásnak.

-   2010 „öröksége” még a beszakadt pincék ügye. Hogyan áll most ez?
-   Tavaly nálunk is okozott károkat a szélsőséges időjárás, emiatt több pince beszakadt a településen. Ezek helyreállításához a vis maior keretből pályáztunk támogatásra, ami egy rendkívül hosszadalmas folyamat. Bár az elnyert összeg nem fedezi a felmerülő kiadásainkat (az öt beomlott pincéből háromra kaptunk pénzt), a Fő utcán már helyrehoztuk a kárt.

Tóth Anna

Kapcsolódó cikk:
Két pályázatot is nyertek - 2011-02-02
Csendes vidék maradjon a Zsámbéki-medence - 2010-02-10


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg