Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Társadalmi öregedés - útban a népesedési katasztrófa felé

Életmód

2005-05-01


Riskó Tibor professzor tartott elõadást az öregedésrõl és az öregség problémáiról a Szent László Közösségi Házban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége meghívására 2005. április 7-én csütörtökön este fél nyolckor. A WHO szerint 2020-ban a világon több mint egymilliárd ember lesz 60 év feletti, annyi, amennyi 1870 -ben összesen élt a Földön!


Az átlagéletkor növekedése, vagyis a társadalom elöregedése együtt jár a termékenység csökkenésével is. Beindul egy lefelé vezetõ spirál. 2015-ben a nyugdíjasok népességen belüli aránya 19, 2050-ben pedig 35% lesz. Simone de Beauvoir szerint a társadalom önmagát leplezi le azzal, amilyen sorsot az idõseknek tartogat. A terrorizmus, a környezetszennyezés és a természeti katasztrófák mellett az egyik legnagyobb veszély demográfiai jellegû. Angliában erre 2006-tól olyan megoldást találtak, hogy a nyugdíjkorhatárt elért emberek részmunkaidõben tovább dolgozhatnak, ha akarnak.
Az elõadó hangsúlyozta, hogy az öregekre nehezedõ súlyt csak fokozza az alacsony nyugdíj miatti szociális nyomor, a romló egészségi állapot, amit tükröz az is, hogy az öregségi nyugdíjasok tizennyolc százaléka tartósan beteg. Sorsukon tovább ront a támogató család hiánya, valamint a társtalanság, s ez az állapot a ha65-69 éves férfiak 13, s az ugyanilyen korú nõk 35%-át érinti. Sajnos nem meglepõ adat, hogy a nyugdíjasoknak mindössze 14%-át tudják rendszeresen támogatni gyermekei, 60%-át pedig még alkalmanként sem. A lelkileg mûveltebbek harmonikusabbak és tovább is élnek, de az iskolázottság is befolyással bír az átlagélettartamra. Lelki mûveltség nélkül könnyen megcsontosodnak a belsõ tulajdonságok: kialakul a birtoklási görcs, a felhalmozási kényszer. Sokszor az örökösök alig tudják megsemmisíteni a sok értelmetlen holmit, de ugyanilyen negatív tulajdonság lehet a hiúság, a fösvénység is. Az idõskorral járó változásokra a nõk nehezebben reagálnak, de a feladatok, az unokákkal való programok, a házimunkák jobban le tudják kötni õket, valamint könnyebben elviselik a társ halálát is. A fejlett civilizációkban egyre több a magányos öreg. Azokban a társadalmakban azonban, ahol az írásbeliség még nem alakult ki, az öregek a közösségi emlékezet õrzõi. Õk a „könyvtár”, az ismeretek tárháza. A letelepedett agrártársadalmakban is jó sorsuk volt, mert mindig akadt számukra a ház körül munka. A mi társadalmunkra azonban jellemzõ szomorú jelenség a társadalmi kiközösítés következtében elterjedt úgynevezett woodoo-halál. 1988-ban Magyarországon például minden harmadik öngyilkos hatvan év feletti idõs ember volt, s ennek a korosztálynak a jellemzõ választott halálneme nem a gyógyszer, hanem az akasztás. Az elõadó idézte II. János Pál Pápa idõseknek írott levelét, amely hangsúlyozza: a kor növelheti a bölcsességet, amely a tapasztalat gyümölcse. A tisztes aggkort mégsem csak az évek száma és az õsz haj, hanem elsõsorban a bölcsesség jelenti.
Galgóczy Zsuzsa

Vissza