Talán még hazaér...
Olvasói levelek > Perbál
2011-09-02
Kérdezem egy ismerősöm, hogy hol lakik? „A Zrínyi utcában.” Az hol van? „A Szamár- hegyen.” Most itt botorkálok a Zrínyi utca lejtőjén. Emlékszem, gyerekkoromban erre lakott Kovács bácsi, a Szamaras. Amikor öblös hangján biztatni kezdte nagy fülű igavonóit, az olyan volt, mintha félre verték volna a harangot. Azóta nevezik ezt a helyet Szamár-hegynek.
Lajos bácsi már régen eltávozott az élők sorából, de a köznyelvben ez a meredek rész még mindig magán viseli gazdája ragadványnevét.
Az eső mosta úton leereszkedve a cigány-árokhoz érek. A csordogáló patakon kőhíd, túloldalon pincék, apró házak. Valamikor szorgalmas vályogvető-cigányok tanyája volt ez. A vályogtégla kiment a divatból, ők odébbálltak, maguk mögött hagyva a kenyéradó szakadékot. 
Rövid séta után hármas útkereszteződés. Itt áll a környék egyetlen parasztbarokk épülete. Ívelt homlokzatáról már hiányzik a napóra. Az útikönyvekben a templom és a vízimalom mellett, az órás-ház is műemlék. Még nem tudják, hogy a vízimalom már a múlté és ezt az épületet is kikezdte az enyészet. 
Az öreg ház előtt a falu három artézi kútjának egyike. Egykor kristálytiszta jéghideg vize elapadt. Még meg van a halott kút fődarabja, de a hajtókereke már hiányzik.
Az alsó utat követve átmegyek a híd alatt. Már csak az öregek emlékeznek rá, hogy valahol erre tanyázott Zigó Pali, a mókás csavargó. Mindenki tudta, hogy szegény ember nem egészen „százas”, sokan mégis gonoszkodtak vele. A kocsmában borral itatták, ugráltatták, táncoltatták, kinevették. Amikor felénk járt, anyám mindig behívta, étellel - itallal kínálta, ő bolondozott, mi nevettünk, apánk mérgelődött.
Már hazafelé kanyarodok, amikor a futballpálya mellett újra előbukkan a patak. Alig van benne víz. Régen kerteket öntöztek belőle, partján a szilvafákat sosem kellett permetezni. Még egyszer átkelek rajta, aztán felkaptatok Kis-Perbálra. Azelőtt Kereszt-hegynek hívták, hogy miért? Nem nehéz kitalálni.
Miközben birkózom az emelkedőkkel és a lejtőkkel, azon gondolkodom, hogy ezek az elnevezések, miért is nem szerepelnek az utcatáblákon?
Rövid időre megállok pihenni. Eszembe jut a Kálvária-domb. Merre is volt? Végig az út mentén, mészkőből faragott stációk, fenn a hegyen fehérre meszelt kápolna. Ma már nincs kápolna, nincs kereszt. A Körte-völgyben nem érik gyümölcs, a Zsidó-földeken nem terem káposzta. A cigányok is elmentek. Szamár? Hm, annak itt vagyok én. Kissé téblábolok, mert a rohanó autók között át kell mennem a főúton. Nos, ha ezt a vén szamarat nem üti el semmi, „talán még hazaér”.
Szilágyi László, Perbál
