Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Magyar Örökség Napokat tartottak Perbálon is

Kultúra > Perbál

2011-09-26


Idén első alkalommal csatlakozott Perbál a Magyar Örökség Napokhoz; így szeptember 17-én és 18-án kétnapos rendezvénysorozat várta az érdeklődőket a Perbál Községért Közalapítvány szervezésében.

A programok több helyszínen zajlottak, így – mivel az időjárás is ennek kedvezett – be lehetett barangolni a község egy jelentős részét. Lehetőség nyílt megtekinteni a műemlék templomot tárlatvezetéssel, a Közösségi Házban falvédő kiállítás volt látható, a búcsútéren a perbáli Póni Major és az Equus Hungária Lovasiskola közreműködésével lovas programokon vehettek részt az érdeklődők, a Főtéren pedig kézműves vásárt tartottak.

A Tücsök citerazenekar
„Mit köszönhet a világ a magyaroknak” címmel plakátkiállítást lehetett megtekinteni a Közösségi Ház és Főtér közötti járdaszakaszon, és ehhez kapcsolódóan még vetélkedni is lehetett. Számos zenei programmal várták az érdeklődőket a Walter-vendéglő udvarán. A szervezők a fellépők kiválasztásakor fontos szempontnak tartották, hogy a helyi kulturális életben évek óta jelenlévő, színvonalas kezdeményezések (Tücsök citerazenekar, Maklári József vegyeskar, Kontáros együttes) mellett a többi előadó is valódi értékeket közvetítsen.

Szombaton Róka Szabolcs és Kátai Zoltán, az Aranypajzs együttes, a Fanfara Complexa, valamint a Kontáros zenekar muzsikált. Vasárnap a Kövér Hattyúk, a Tücsök citerazenekar, a Széljáró balladás együttes és a Kerekes Band is megfordult a szabadtéri színpadon.

Maklári József Vegyeskar
Vasárnap délelőtt a község határában található búzaszentelő kápolna helyén a Maklári József kórussal közös imádság és éneklés keretében megtörtént az épület rekonstrukciójának zászlóbontása, amely már régóta sokak szívügye.

Tóth Anna


Vissza