Schindekrum
Múltunk tanúi > Perbál
2011-10-27
Alig akad olyan perbáli, aki ne hallott volna róla, vagy ne járt volna Schindekrumban. Talán egy különös ország, egy ismeretlen egzotikus hely lenne? Vagy talán ez egy vicc? Szó sincs róla. A hely létezik, itt Perbálon, a falu határában.
Hét ágra süt az októberi nap. Ilyen jó időben nem gubbaszthatok a szobámba, mennem kell, mindegy hová, csak ki a házból. Gondoltam, szólok Mihály barátomnak, majd ketten kitalálunk valamit. Az öreg épp a kertben kapirgált, amikor beállítottam hozzá. Nem akarsz velem jönni? Hová? Mehetnénk, mondjuk - tudom is én - csak menjünk! Esetleg Schindekrumba? Ez az! Már vagy ötven éve nem jártam ott.
Kocsival mehetünk a Petőfi u. végéig, de onnan már gyalogolnunk kell, mondta és gyanakvóan végig mért. Mit nézel? A cipődet. Mi bajod a cipőmmel? Semmi, legfeljebb majd leveszed.
 |
| Általános iskola VI. osztály 1952-ben |
Gyerekkorunkban még ilyenkor meztéláb jártunk. Nekem mondod? Nem rég kezembe akadt egy iskolai fotó, mindketten mezítláb virítottunk rajta. Az osztály padlója gázolajjal volt bekenve, a talpunk olyan fekete lett tőle, mint a szurok. Miközben azon tanakodtunk, hogy az a szutyok, mivel jött le, vagy nem jött le a lábunkról, elértük a falu határát. Gyalog mentünk tovább. Útközben Mihály úgy oktatott, magyarázott, mint valami botanikus idegenvezető. Ez itt kecskerágó, az ott vadcseresznye, nézd azt a hársfát, teljesen ellepte a vadszőlő. Lehajol- apró gyümölcsöt talált - ez ehető, kóstold meg. Van itt minden: feketeszeder, bodza, kökény, vadrózsa, amott gesztenyefák, fűzek, meg hársak.
 |
| Arra volt a lőtér |
 |
| A Kis-forrás környéke |
Percekig álltam a bozótos előtt, nem hittem a szememnek. Eközben Mihály már tovább ment. Utána kiabálok: Te tudod, hogy mit jelent az, hogy Schindekrum? Nem válaszol. Az ott lent, az a kisforrás - tereli másra a szót – ma már magán terület. Még szerencse, gondoltam, legalább nem kell lemásznom. Innen föntről is nagyon szép! - kiáltok utána. A göröngyös kocsiúton nem könnyű a járás, ez meg úgy fut, mintha üldöznék. Már bánom, hogy nem húztam bakancsot. Akárhogy is, de sietnem kell, hogy utolérjem. Még legalább fél óra, mondja, hogy elérjük a köbölkúti forrást.
 |
| A Köbölkúti-forrás környéke |
Gyerekkorom álomligete teljesen megváltozott. A forrást befedték, dróthálóval bekerítették, vizét már nem is látni, mert csőbe vezették. Emlékeimben ez a forrás hatalmas és félelmetes volt. A felnőttek azzal riogattak, hogy valaki lovastól, kocsistól elmerült benne és sohasem került elő. Leülünk egy kőre. Ha csöndbe vagyunk, hallani a víz csobogását. Itt ered a Köbölkúti-patak. Szerintem meg a Békás-patak. Nem-nem, azzal a majornál egyesül és a Biai-tavon át, a Benta-patak közvetítésével ömlik a Dunába.
 |
| A Nagy-forrás |
Kezd hűvösödni, elindulunk haza. Misi! Ez a maradék víz meg tudná hajtani a régi malmot? Aligha. Pedig emlékszem, hogy a malomzsilipnél tanultunk meg úszni és a zsizsiktelenítő teteje volt a legjobb napozó. Hosszú hallgatás után megint megszólal. Tudod mit? Most jöttem rá, hogy a mai fiatalok, miért járnak abba a bizonyos, hogy is mondják? Wellnesbe? Kíváncsivá tettél. Azért, mert lebontották a zsizsiktelenítőt. Bravó! Te aztán, mindenre tudod a választ. Már csak azt mondd meg nekem, Te nagyokos, mit jelent az, hogy Schindekrum? Hagyd már ezt, az én fejem sem káptalan! Fogalmam sincs!
Szilágyi László
Perbál
(Schinder: Dögnyúzó. Schindanger: Dög-árok, a krum svábul: bánya, v. árok lenne?) Elképzelhető, hogy valamikor régen, az elhullott nagytestű állatok bőrét itt nyúzták le, készítették ki, innen a név.
