Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Gyermeknövelde

Életmód

2004-12-01


„Minden gyerek, minden szülő, minden helyzet más.
Ezért nem recepteket adunk, csak a tapasztalatainkat.”

Normális dolog az, hogy a testvérek sokat veszekednek?! Békeszerető szülőknek elkeserítő látni a folytonos torzsalkodást, duzzogást, sértődést, vagy hallani az ordibálást.


Teljesen normális, hogy az együttélés miatt súrlódások, feszültségek alakulnak ki a gyerekek között. Folyik a harc a hatalmi pozícióért és a szülők kegyeiért is. A mindennapi apró-cseprő csatározásokba nem érdemes belefolyni, úgysem tudjuk eldönteni, kinek van igaza, és a gyerekeknek meg kell tanulniuk nem csak a harcot, de a harc befejezését, a kibékülést is. Sokszor látjuk, hogy néhány perccel korábban még egymást „maró” csemetéink pár perc múlva a legnagyobb egyetértésben játszanak, beszélgetnek.
Látunk olyat is, amikor két testvér állandóan egymást gyötri, nem tud olyat tenni a másik, ami neki jó lenne. Néha még a szinte állandó gyűlölet légköre is érzékelhető. Na ezek azok a helyzetek, amelyek szülői beavatkozást igényelnek. Mégpedig azért, mert az erőszak erőszakot szül. Ha hagyjuk szabadon tombolni a vad indulatokat, "párzanak és fiadznak". Az ember, akibe belerúgnak, nagy valószínűséggel visszarúg (lelki és fizikai értelemben is) és ez így mehet egyre durvábban a végtelenségig.
Avatkozzunk be, de hogyan? Semmi esetre sem tettlegességre gondolok! Ha a verekedő gyerekeket veréssel akarják leszoktatni, csak megerősítik bennük azt, hogy vitás kérdéseket igen is testi erővel lehet elintézni. A veszekedést lehet, hogy ott és akkor abbahagyják, de nem belső meggyőződésből, hanem félelemből, és a hátunk mögött folytatják. Mi nem ezt szeretnénk.
Rájuk parancsolhatunk, hogy béküljenek ki, meg lelkizhetünk, de ez valamiért nem működik. Az első lépés, hogy magunkba nézünk. Ez a legnehezebb, de ha segíteni akarunk rajtuk, ezt nem úszhatjuk meg. Mi hogyan oldjuk meg konfliktusainkat? "Elszáll az agyunk", belegázolunk a másikba, letaroljuk, ha mérgesek vagyunk? Vagy magunkba folytjuk a feszültséget? De ez belül őröl, marcangol minket, nem tudunk aludni, „halál-fáradtak”leszünk, kívülállóknak panaszkodunk, mert valahol ki kell engedni a felgyülemlett káros „gázokat”. Hangoztatjuk, hogy túlérzékenyek vagyunk, minket nem szabad megbántani, mert "„belebetegszünk” ez is a lelki terror egy formája, megbénítja a körülöttünk élőket. Ez káros, mert az ember ilyenkor maga körül kering, befelé fordul. "Ki vagyok és, hogy engem nem szabad megbántani?!" Arról nem is beszélve, hogy az elfojtott indulatok egyszer láncukat tépő fenevadaként elszabadulnak.
Az indulatainkkal mást is kezdhetünk, minthogy elfojtjuk vagy tombolni hagyjuk, kordában kell tartani őket. Bátran megfogalmazhatjuk érzéseinket, úgy, hogy ne bántsuk a másikat vele. Ha nem érzi, hogy támadják, nem kell visszatámadnia. Elmondhatjuk, ez bánt engem, ettől félek, emiatt aggódom, ez rosszul esett, ez zavar, így nekem jobb lenne… Így kialakulhat egy konfliktus-megoldási kultúra a családunkban, amely mintát, reméljük, a gyerekeink szép lassan átvesznek.
Ha hibázunk, még mindig marad a bocsánatkérés (gyerekeinktől is!), ami a konfliktus kezelés egyik fontos része. (Mekkorát nőhetünk gyerekeink szemében, ha megtesszük!) Emellett ha úgy tekintünk veszekedő gyerekeinkre, hogy közben a magunk gyengéit is látjuk, jobban megértjük őket, és még erősebb késztetést érzünk a változtatásra.
Mi az, amivel jó, ha szembesülünk még? Kérdezzük meg magunktól, eleget mozognak-e gyerekeink. Sok feszültség gyűlik fel bennük az oviban, iskolában, az életkorukból és az együttélésből fakadóan, ezt mozgással jól le tudják vezetni. Kihajtják magukból. A küzdősportok is sokat segítenek, pl. a fiúknak. Van-e mozgáshoz elegendő terük? A különszoba javít a helyzeten, de nem mindig lehetséges megoldani.
Kicsi a lakás, össze vannak zárva a gyerekek?! Ki kell rúgni a ház falait! Vagyis sokat kell szabadban lenni a gyerekeknek, mindegy, milyen az idő. Esőben is lehet kint játszani, esőköpenyben.
Vizsgáljuk meg, gyakran néznek-e tévét a gyerekek. Amíg a képernyő előtt ülnek, jól elvannak. Amint a tévét kikapcsoljuk, csönd lesz. Eddig semmit nem kellett tenniük, hogy elszórakoztassák magukat, most, viszont rajtuk a sor, hogy elfoglalják magukat, ami erőfeszítést igényel. Ez nehéz annak a gyereknek, aki hozzászokott ahhoz, hogy a képernyő előtt fáradság nélkül jusson élményekhez. Ürességet élnek át, függetlenül attól, hogy tartalmas filmet néznek. Ráadásul az ők ötleteik a filmbeliekhez képest kevésbé izgalmasak, ezért nem tudnak magukkal mit kezdeni. Újabb filmért nyafognak, vagy egymást piszkálják. Ha gyerekpásztornak használjuk a tévét, számíthatunk következményeire.
Sokszor nem tudjuk megállapítani, ki kezdete a veszekedést. Mindig a másik kezdte. Segíthetünk azzal, ha elvesszük azt a játékot, ami a marakodást okozza. „Ha veszekedtek miatta, egyikőtök sem tud örülni a játéknak. Ha tudtok vele rendesen játszani, akkor viszszakapjátok.” Ekkor átélhetik a gyerekek, hogy nem éri meg veszekedni. Mindketten veszítenek. Ha újra játszani akarnak, törekedniük kell a megegyezésre. Ha tovább veszekednek, külön kell menniük.
Bizton számíthatunk arra, hogy a gyerekeink újra és újra veszekednek majd. Harcolnak, ezzel erősödnek. Nem ijednek meg majd a külvilágban sem, ha meg kell védeniük igazukat. A gyűlölködő durvaságra viszont oda kell figyelnünk.
(forrás:  „Oázis”2004. április)


A Budakeszi Otthon Segítünk Szolgálat várja azon családok jelentkezését, akik egy vagy több kisgyermeket nevelnek és úgy érzik, egyedül maradtak nehézségeikkel és elfogadnák egy szülőtárs baráti támogatását, tapasztalatát és segítségét.

A Szolgálat keresi szülői tapasztalattal rendelkező önkéntes munkatársait, aki:
- idejükből heti 2-3 őrát szánnának egy család támogatására
- elvégeznének egy ingyenes, Budakeszin tartandó, 40 órás felkészítő kurzust
- szívesen csatlakoznának egy kedves, derűs csapathoz

Mind a családok, mind az önkéntesek jelentkezését az alábbi címre várjuk:
Bognár Krisztina
Budakeszi, Napsugár u. 10.
Telefon: 452-851


Vissza