Budakörnyéki iránytű

Értesítő - 26. rész

Múltunk tanúi > Budakeszi

2013-01-06

Értesítő-füzetek terjesztésével tájékoztatták egymást a Németországba kitelepített budakesziek a velük megtörtént eseményekről és az otthonról érkező hírekről. Érdekes nézőpont, ahogyan ők látták a magyarországi eseményeket. A már öt éve kitelepítésben élő budakesziek lapjából válogatunk.
26. rész: Még mindig a visszatérést fontolgatják

ÉRTESÍTÖ
A MAGYARORSZÁGI KIUTASÍTOTTAK SZEMLÉJE
Szerkesztette és kiadta: Dr. Gödrösy Béla, Schönau

III. évf. 7-8. szám, 1950. április

Még egyszer a visszatérési lehetőségről

Honfitársaink sohasem hitték volna, hogy ennyire szeretik őket. Még néhány hónappal ezelőtt el sem tudták volna képzelni azt a kedveskedést, amellyel ma hazatérésre akarják bírni. És ma mégis mit kell látniuk, egyik hír a másik után, egyik felhívás a másik után azt harsogja: gyertek haza, nem így gondoltuk.

Embereink szédelegnek. Alig emésztik meg az egyik felhívás ígéreteit, máris újabb csemegével kedveskednek nekik. A legtisztább látókörű férfiak is pillanatnyilag értetlenül állnak a lehetőségek ily halmazata előtt. Egyenjogúságról szóló ígéretek, jelentkezési lehetőségek és felhívások cikáznak a rádió hullámhosszain, az újságok hasábjain.

Mire aztán a zaj kissé elül és a lehetőségek nyugodtabb légkörben kerülnek helyes megvilágításba, kiderül, hogy itt egy játék folyik. Sajnos a kívülállók ezt nem látják, ellenkezőleg, úgy vélekednek: Lám, milyen emberséges az új rend, visszahívja és kebelére öleli elűzött honpolgárait. Minden jogot megad nekik, csak térjenek haza. Hogy aztán mennyi valóság rejtőzik az ígéret mögött és mennyi a propaganda, annak elbírálására a helyzetet nem ismerők alig képesek.

Honfitársaink azonban akárhogy hányják-vetik a kérdést, mindig arra a következtetésre jutnak: a híreszteléseknek igen kicsiny a magja. Azt ugyan nem vonja kétségbe senki, hogy otthon nagy szükség lenne szorgalmas munkáskezekre. Azt sem, hogy hiány mutatkozik megfelelő ipari- és mezőgazdasági szakerőkben, főleg megbízható kolhozcselédekben. Ugyanakkor azonban azt is tudják embereink, hogy önálló gazdálkodást folytató földmívesekre, saját műhellyel rendelkező iparosokra, s a maga talpán álló gyári munkásra szükség nincsen.

Aki tehát a jelenlegi körülmények közé hazatérne, annak számolnia kellene azzal, hogy semmi körülmények között nem folytathatná ott az életét, ahol négy évvel ezelőtt abbahagyta. Ma a Duna völgyében olyan a gazdasági és társadalmi berendezkedés, amelyhez hozzáidomulni a szabad élethez szokott kitelepült honfitársainknak csak igen nehezen sikerülne. Annyi bizonyos, nyugodt életet jelenleg otthon nem ismernek. A gazdasági bőség, a könnyű megélhetés lehetősége eltűnt, az csak a vágyak világába tartozik.

Igaz, hogy honfitársaink úgyszólván kivétel nélkül vágyódnak szülőföldjük után. De az is igaz, hogy várni is tudnak, az utóbbi évek erre megtanították őket. Tudják, előbb-utóbb elérkezik az idő, amikor szabad ország szabad polgáraiként térhetnek még haza.
Dr. G.

***

Egy homályos rendelkezés

Az amnesztia-rendelkezéssel egy időben a budapesti kormány – lapjelentések szerint – még több rendelettervezetet tárgyalt. Így a minisztertanácsról kiadott közlemény szerint: „Az igazságügy-miniszter előterjesztésére a minisztertanács rendeletet fogadott el a magyarországi német lakosság áttelepítésével kapcsolatban kibocsátott rendelkezések alkalmazásának megszüntetéséről.” Ez a rendelkezés nyilván összefüggésben áll a németországi rádió állomások és lapok által közölt „visszatérési” lehetőségekkel.

***

Szemelvények ausztráliai levelekből (II)

Felhasználom szabad időmet, hogy megírjam tapasztalataimat. Kezdem Olaszországban, ahol két hetet töltöttünk a táborban. Legokosabb Itáliában semmit sem venni, legfeljebb gyümölcsöt, de arra nagyon vigyázni kell, mert a piszok és szenny felmérhetetlenül nagy. Vizet Olaszországban csak forralva inni. Kolera és tífusz járványszerűen lép fel. Mindenki a régi (első világháború előtti) világ szerint él Itáliában és az éjjeli edényt megint az ablakon át öntik ki az utcára.

Sok függ attól, az útnál milyen hajóra kerül az ember. Az USA-hajók tüneményesek, a miénk olasz volt, ezek a legrosszabbak. Hajón önkéntes munkára nem jelentkezni. Okos, aki magának él a hajón és élvezi az utazást.

Első kikötőhely Port-Said, ahol az arab árusok megrohanják a hajót. Mindenki vásárol és két hét múlva bosszankodik. Egyetlen megvehető áru a női bőrszatyor. Fizetési eszköz dollár, font, vagy „ami” cigaretta. Adenben gyümölccsel és plüsszőnyegekkel jönnek. Gyümölcsöt nem lehet venni, mert lepragyanús! Azon kívül hetekig nyaralnak rajta a légytömegek. A szőnyegek vacakok, értéktelenek, gyenge gyári áruk. Vigyázni, az arabok tízszeres árnál kezdik, de halálig lehet velük alkudni. Lehet némi ami cigarettát kézipoggyászba tenni. Ez az úton is valuta. Egyébként valutát senkitől el nem vettek (kérdezik, de senki sem jelentkezett.) Itt Ausztráliában nyugodtan be lehet váltani, senki sem kérdezi, honnan van. Itt szabad a valutaforgalom, nem úgy, mint Európában.

Kissé nehéz sok mindenről lemondani az úton, de itt minden miatt kárpótolva lesz az ember. Sokan nem bírták megállni, és az egész úton össze-vissza vásároltak, ettek, ittak és mikor ide érkeztek a bőségbe, bosszankodtak, miért szórták el útközben néhány dollárjukat, amikor itt sokszorosan többet és jobbat vehettek volna.

A cukor a legolcsóbb élelmiszerek közé tartozik és belőle itt rengeteg van. Egy napi keresetemből 25 kg cukrot tudok venni. A háztelek itt átlag 30 méter széles és még egyszer ilyen hosszú. Ennek fele a házhelyre esik, másik fele a kert. Ezen a kertben annyit lehet termelni, hogy két ember szépen megélhet belőle. A zöldségfélék ugyanis nagyon drágák, mert az ausztrál nem szeret konyhakertészkedni. Tíz ház közül, ha egynél van valami a kertben, a többié csak gaz. Két darab uborka ára azonos 2 kg cukor árával. A karfiol ára azonos 3-5 kg cukor árával. Minthogy mindent csak nagyban termelnek, a konyhakertészetet meg az asszonyoknak kellene csinálni, azok meg nem dolgoznak, ilyen nincs.

***

A Dunántúlon történt

R.J. falujának tekintélyes kereskedője volt. Üzleten kívül házai és földjei is voltak. Vagyonát részben már évekkel ezelőtt felosztotta gyermekei között, magának azonban visszatartott vagy 20 hold földet.

Falujában még az elmúlt év tavaszán mezőgazdasági termelőcsoport (kolhoz) alakult. A TSZCS (termelőszövetkezeti csoport) éppen abban a dűlőben kapta ki földjét, amelyben R-nek szántói voltak. Rövid úton a községházán tudomására hozták, hogy földjét be kell szolgáltatnia a kolhozba, de annak ellenértékeként majd a szomszéd faluban kap másik földet. Várjon, míg értesítik. Mit tehetett R. mást, mint tudomásul venni a változtathatatlant. Egy ideig várt, hogy talán értesítik, merre kap másik földet, de ez nem történt meg.

Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor decemberben a megyei gazdasági bizottsághoz idézték, ahol kérdőre vonták miért nem vetette be a szomszéd faluban neki osztott földet. R. védekezni próbált. Mondotta, neki nem osztottak földet, amit azonban nem hittek el. Minden szabadkozása ellenére ott, helyszínen szabotázs miatt 10.000 forint pénzbüntetésre, valamint internálásra ítélték. Az internálás megkezdését azonban R. 80 éves korára tekintettel tavaszig felfüggesztették. Vagyona utolsó maradványainak eladásával sikerült néki a kiszabott pénzbüntetést lefizetni, és kieszközölni az internálási eljárás megszüntetését.

Az öreg volt kereskedőt ily módon illesztették be a népi demokratikus társadalmi rendbe.
K.

***

A csepeli Weiss Manfréd üzemek új nevet kaptak. A gyárvezetőség a munkásság “kívánságára” Rákosi ipartelepek nevet adták az ország legnagyobb ipari üzemének.

***

Eszterle József (E. Mátyás fia) és felesége sz. Eszterle volt budakeszi, utóbb jagstfeldi (Heilbron körzet) lakosok az Észak-amerikai Egyesült Államokba vándoroltak ki.

***

Özv. Schulz Gáspárné sz. Merkl budakeszi (Nagy Sándor u. 19.) lakos február utolsó hetében Budakeszin meghalt.

***

Weber Antalné sz. Eszterle volt budakeszi, jelenleg dallaui (Mosbach körzet) lakos március 16-án meghalt.

***

Schulz Antal kőmíves volt budakeszi (Fö u. 201.) jelenleg holzmadeni (Nürtingen körzet) lakos 56 éves korában február 23-án meghalt.

***

Budapesten szobrot akarnak állítani Stalinnak.

lejegyezte Albrecht György, Karlsruhe, Németország

Vissza