Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Hetven éve történt

Múltunk tanúi

2013-01-11


1943. január 12-14. között az oroszok áttörték a gyenge ellenállást tanúsító doni magyar arcvonalat, ennek során odaveszett a Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt álló 2. magyar hadsereg jelentős része: a 207 ezer fős seregből 125 ezren soha nem tértek haza. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum rendhagyó megemlékezésre várja a látogatókat. Az M1 szombat délben 12.35-kor vetít dokumentumfilmet. Este főműsoridőben viszont Woody Allen-filmet játszanak majd.

A megemlékezések részletes programja a budai várban, a Hadtörténeti Múzeumban és környékén

A hadsereg első csapatai 1942. április 12-én indultak el a szombathelyi pályaudvarról. A haderő tragikus sorsát akkor még nem lehetett előre látni - mutatott rá a Honvédelmi Minisztérium az évforduló alkalmából készített háttéranyagában. A szovjet hadsereg 1941-1942 telén ellentámadást indított és 200 kilométerrel szorította vissza a német hadsereget, ami arra késztette a német hadvezetést, hogy fokozottabban vegye igénybe szövetségesei katonai erejét. A német Szárazföldi Haderő Főparancsnoksága (OKH) azt tervezte, hogy 1942 folyamán a Blau fedőnevű hadjáratban térdre kényszeríti a Szovjetuniót. Az offenzívát az arcvonal déli szárnyán kívánták megindítani, hogy minél gyorsabban elérhessék a déli olajmezőket.

1942 januárjában előbb Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, majd Wilhelm Keitel vezértábornagy, a Wehrmacht főparancsnokság főnöke járt Budapesten. A január 22-i megállapodás szerint egy hadsereg kötelékében kilenc könnyűhadosztálynak, egy páncélosdandárnak és egy repülő köteléknek kellett részt vennie az 1942. évi hadjáratban. A kijelölt 2. hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe nem hadrend szerinti seregtestei kerültek. A kivonuló szombathelyi III., pécsi IV. és miskolci VII. hadtestparancsnokság két-két saját könnyűhadosztályát mozgósította, a harmadikat más hadtest kötelékéből vette át.

A 207 ezer fős hadsereg megkapta a rendelkezésre álló készletek csaknem felét, a fegyverzetet és a felszerelést a kilenc hadtesttől egyenlő arányban vonták el. Horthy Miklós kormányzó a hadsereg parancsnokává a 36. tényleges szolgálati évét betöltött Jány Gusztáv vezérezredest nevezte ki. A magyar 2. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a német 4. páncélos és a 6. hadsereg között Kurszk térségéből kiindulva Tyim előtt törjön át Sztarij Oszkol irányába és jusson ki a Donhoz, ami 1942. júliusában és augusztusában meg is történt.

A Donhoz kiérkező magyar seregtesteket védelembe rendelték. A hadseregcsoport parancsnoksága a német elvek szerint a magyar 2. hadsereg védősávját 200 kilométer szélességben határozta meg, ám nem vette figyelembe, hogy a magyar könnyűhadosztályok - a német gyaloghadosztályoktól eltérően - csupán két, és nem három gyalogezreddel rendelkeztek. A védelem mélységben történő kiépítésére és megfelelő tartalékok képzésére így nem volt lehetőség.

A védelem rendszerének kialakítását hátráltatták a július 18. és szeptember 16. közötti hídfőcsaták. Az ezekben elszenvedett veszteség 26-27 ezer főre tehető, az 1. páncéloshadosztály harckocsijainak fele elveszett. A személyi állomány pótlására és részleges váltására november folyamán 35-36 ezer ember került ki a Donhoz.

A sztálingrádi csatában az ellentámadásba lendült szovjet hadsereg december 17-én elérte az olasz 8. hadsereg sávját, amelyhez északnyugatról a magyar 2. hadsereg csatlakozott. A B Hadseregcsoport parancsnoksága felismerte, hogy a következő támadás a magyar 2. hadsereget éri. Annak arcvonala mögött ezért 1943. január 2-ától Hans Cramer vezérőrnagy parancsnoksága alatt tartalékot állított fel, amelybe beosztotta a magyar 1. páncéloshadosztályt is. A 2. hadsereg parancsoksága ezzel elvesztette parancsadási lehetőségét a legerősebb magyar seregtest felett.

1943. január 12. - Támadnak a szovjetek

A szovjet csapatok 1942. novemberétől hatalmas erejű ellentámadást indítottak Sztálingrád térségében, amely az ott tevékenykedő német és román csapatok körülzárását és megsemmisítését eredményezte. 1943. január 12-én, illetve 14-én elérte a végzet a 2. magyar hadsereget is, amikor az urivi és scsucsjei hídfőkből kiinduló nagy erejű szovjet támadás két helyen áttörte az arcvonalat, majd a szétszakított magyar haderőt megsemmisítette.

A 2. magyar hadsereg ebben a küzdelemben 1943. január 12. és február 9. között gyakorlatilag a Don-kanyarban megsemmisült, az itt vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak.

1943. február 1-jén Hitler fogadta Szombathelyi Ferenc vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét, aki azzal a megbízatással érkezett, hogy eszközölje ki a 2. hadsereg hazahozatalát. Hitler március 28-án - a parancsnokság kivételével - ehhez hozzájárult. A 2. hadsereg maradványai április 24. és május 30. között tértek haza.

A magyar 2. hadsereg 1943. januári és februári veszteségei

Hozzávetőleg 125 ezer főre tehető a 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során megsebesült, elesett, eltűnt vagy fogságba esett katonáinak száma. A 125 ezerből mintegy 50 ezer volt a hősi halottak, s ugyanennyi a sebesültek száma. Közel 30 ezren estek hadifogságba vagy tűntek el örökre.

Jány 1943. május 15-én érkezett meg a Keleti-pályaudvarra, ahol a miniszterelnök fogadta. Bár a németek kitüntették, hadseregparancsa miatt Horthy eljárást akart indíttatni ellen, nyugállományba vonult. A háború végén nyugatra menekült, ám 1946-ban hazatért, tudva, hogy perbe fogják. Erre sor is került: a fő vád ellene sváb származása volt, valós ügyeivel nem foglalkoztak, végül 1947. november 26-án végezték ki. 1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság Jányt az ellene emelt vádak alól jogilag felmentette.

A végsőkig kitartás példái

Illésfalvi Péter hadtörténész a Magyar Nemzetben megjelenő írásában kiemeli: fontos meglátni és megláttatni, hogy a rettenetben nem csak a kárhozat bugyrai nyílnak meg, hanem a mennyország kapui is aszerint, hogy ki-ki hogyan engedi felülkerekedni magában a rosszat vagy a jót.

Illésfalvi Péter számos példát felsorol a hősies magyar helytállásra, a legvégső kitartásra, mint a 20. könnyű hadosztály balassagyarmati 23/II.  zászlóalja, akik csak a tizenharmadik szovjet támadás után vágták ki magukat a bekerítésből. Vagy a 9. könnyű hadosztály zalaegerszegi 17/III. zászlóalja, akik legutolsóként a magyar alakulatok közül még január 27-én hajnalban is a Don melletti állásaikban maradtak, s csak parancsra vonultak vissza. Említi Oszlányi Kornél vezérőrnagy nevét, aki a 9. könnyű hadosztály élén még akkor is ura maradt a helyzetnek és katonáinak, amikor a III. magyar hadtestet - a magyar hadtörténelemben páratlan módon - gróf Stomm Marcel altábornagy egyszerűen feloszlatta. A 22. gyalogezred élén álló Farkas Zoltán ezredes vagy a 47. gyalogezred parancsnoka, Martsa Sándor ezredes a hadtest felosztlatása után szintén nem a fogságba esést, hanem rögtönzött harccsoportjaik élén a küzdelmet választották, s így sok ezer honvédet tudtak visszahozni Magyarországra.

Az önfeláldozás legszebb és legmegrázóbb példáját egy fiatal hivatásos tüzér hadnagy, a 6/1. tüzérüteg parancsnoka, Lévay Sándor adta, aki szintén a III. hadtestben szolgált. Don-parti figyelőjében még akkor is kitartott, amikor a mögötte lévő ütegek már közelharcra kényszerültek a támadókkal, így fedezve a visszavonulást az utolsó utáni pillanatig. Elöljárója kemény hangú parancsára, majd baráti kérlelésére sem tágított. "Amíg használni tudok, nem megyek" - válaszolt. Távbeszélőn leadott búcsújelentését feljegyezte a történelem: "Gyerekek, nagyon fontos. Már csak ketten élünk a figyelőtisztesemmel. Összesen négy kézigránátunk van és két pisztoly. Az oroszok teljesen körbefogtak. Három percig lőjétek a figyelőmet, ahogy csak bírjátok, akkor megpróbálok kitörni. Ha nem sikerül, Isten veletek." A becsapódó repeszgránátok dörejében örökre elnémult a vonal, a saját tüzérsége tüzét magára kérő 24 éves honvédtiszt soha többé nem került elő.

A vég nélkül sorolható, sok esetben máig feltáratlan haditettek bizonyítják, hogy az öldöklés napjaiban is megteremtek a kitartás, az önfeláldozás és végső odaadás példái, amit fel kell mutatnunk az utánunk jövőknek, hogy ebben a szellemben emlékezzünk azokra is, akik a szerencsés hazatérők közé kerülhettek és azokra is, akiket elnyelt a végtelen orosz rónaság! - írja Illésfalvi Péter.

A rudkinoi II. Magyar Központi Katonai Temető

2003. május 28-án avatták fel a Don-kanyarban elesett magyar katonák emlékére a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőt, ahol eddig közel húszezer elhunyt magyar honvéd földi maradványit temették újra.
A hősi temető területén eddig 1267 gránittáblán szintén közel húszezer elhunyt magyar honvéd és munkaszolgálatos, és több mint ötvenezer eltűnt magyar katona nevét vésette fel a magyar állam.

MTI/mult-kor.hu/hadisir.hu/mno.hu/Iránytu.hu


Vissza