Ismét siker a csillagerdei gyereknapi majális
Kultúra > Zsámbék
2013-05-31

A harminckét éves hagyománynak megfelelően az egész napos program az idén is futóversennyel vette kezdetét, majd a Csillagerdőn mindenki meglelhette a neki tetsző elfoglaltságot: a labdajátékon, nyári síelésen, célba dobón, kavicsfestésen és tésztaképek elkészítésén kívül lehetett "tüzet oltani", sakkozni, ugrálóvárban, játszóházban pattogni, csúszni, mászni, arcfestésre jelentkezni, de a harcias-sportos kedvűek kipróbálhatták a középkori fegyvereket, az íjakat, a középkori lovagi táborban, megtekinthették a harcművészek bemutatóját, és mindazok, akik ellátogattak erre a gyönyörű helyre, megcsodálhatták a huszárokat díszes öltözetükben, meseszínházat, tánc-, színi- és népi énekes bemutatót láthattak, hallhattak. Az állatbarátok nyuszikat és életmentő ebeket simogathattak, a főzni szeretők bográcsversenyen nyerhettek, de a szép rajzokért is ajándék járt a CBA jóvoltából. A körhinta sajnos hiányzott, mert a vállalkozó nem jelent meg a megbeszéltek szerint,de helyette az ugrálóvárak mellett egy, az utolsó pillanatban megszerzett "kalandpark" várta a gyerekeket, köszönet ezért a civil gyűjtésnek, a felajánlásoknak, amit az idei évben is Miklós Erika koordinált.
Az estét kitűnő blues koncert zárta, amit a szülők és a színpad előtt mindnyájunk nagy derültségére táncoló gyerekek egyaránt élveztek.
A főzőverseny három tagú zsűrije, melynek tagjai Csenger-Zalán Zsolt polgármester, Mészáros Sándorné (Gabriele Étterem Pizzéria és Fagyizó), valamint Benedek Péter (Benedekék Falodája) voltak, lelkes kóstolás és hosszas tanakodás után az alábbi sorrendet állították fel:
I. Bódi Róbert, csülkös pacal (most először nevezett! )
II. Nyugdíjas Egyesület, békési betyáros
III. Tűzoltó Egyesület, babgulyás
Egyaránt IV.helyen végeztek és emléklapot kaptak:
Zink-család, marhalábszár- és lapockapörkölt
Zsámbék Polgáraiért Egyesület, székelykáposzta
Miklós-család, kakaspörkölt
A rendezvényen gyakran emlegettük Mátyás Irénkét, aki annyira szerette ezt a rendezvényt. 31 alkalommal itt volt, ez volt az első nélküle. Hiányzott.....
Köszönet a támogatóknak!
A bográcsfőzőverseny nyereményeinek, ajándékainak felajánlói:
Bali Jánosné és Bali Éva: grillázstorta
Gabriele Étterem Pizzéria és Fagyizó: 10 000 Ft értékű meghívás
Lámpás Étterem: 6 000 Ft értékű meghívás
Benedekék Falodája: 5 000 Ft értékű meghívás
Hegyalja Étterem: 4 000 Ft értékű meghívás
Harcos Bolt : Ajándékcsomag
Művelődési Ház: 2013. koncertbérletek és gyerekbérletek, 2-2 fő részére
Ziegler Ostyagyár: Ajándékcsomag
Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület: Családi belépők a légvédelmi múzeumba
A rendezvény egyéb támogatói:
Alex Fémbútorgyár
Barbalics István
CBA
Péntek Árpád
Termelőszövetkezet, Zsámbék
Ziegler Ostyagyár
Hogy a gyerekek egész nap önfeledten, ingyen játszassanak….
Akik adakoztak:
Anyácsai Sporthorgász Egyesület
Benedekék Falodája
Búzás Imre
Dr. Bánki Imre és neje
Dr. Koji Ferenc és neje
Dr. Legerszki Tamás
Dr.Tornáry György
Fekete Imre
Gyertyaláng Kft.
Herczeg Elemér és neje
Ifj. Bakó Imre
Kégli Norbert – Juhász Enikő
Kégli Roland – Chapó Erika
Lajkó István autószerelő
Matyó Lajos tiszteletes
Merci Designe Kft.
Miklós Erika
Novák festékbolt
Pintér Ferencné
Simon István
Szabó Zoltán autószerelő
Varga Ingrid
Zsámbék és Tök MSZP
Zsámbéki Nyugdíjas Egyesület
Az esemény Budaházi Anikó által készített fotóiból ízelítőt láthatnak facebook oldalunkon és honlapunkon.
Aki az idén nem jött el, jövőre semmiképp ne hagyja ki!
Balázs Mónika Csilla