Ajándék -hagyaték
Olvasói levelek > Budakeszi
2020-12-11
Őseink hetedízig élnek bennünk, mi hetedízig utódainkban, ezért egy fejlődésben élünk, a felmenőink gyarapította tálentumokban. Úgy születünk a családhoz, hogy annak gazdagságát növelhessük. Mint Máté evangéliumának 25. versében: az ember szétosztja vagyonát szolgáinak, mert elutazik. Egyik öt, a másik kettő, a harmadik egy tálentumot kap. Számon kéri őket visszatértekor.
Ennek nem mond ellen az, hogy a Teremtőisten egyformán szeret minket, mindenkit a maga szintjén. A gyermek és a felnőtt ugyanazon varrta szövetből és szabásmintából készült nadrágot kap. Látván egymást, ugyanúgy örülnek, de mégis egyik nadrágba több szövetet-varrást használt a szabó. Az angyalok között is vannak rangszintek, mint segítőangyalok, angyalok, főangyalok, arkangyalok, arhék. Innen nézve, kibővül a cél, miszerint földi életünk után pusztán a mennyországba jussunk. Itt a földön kell megélnünk a mennyországot, mert az életünk minden cselekedete, gondolata benne lesz majd halálunkba, és visszük tovább a másik létbe. Így teljes földi életünk egyben lesz majd halálunkban.
Ebben a tudatos fejlődésben éltek őseink földi életük során, ezért mindig továbbadták, hagyatékolták a felismert tudást, hogy el ne vesszék, az örökösben éljen, érlelődjön, gyarapodjon tovább. Ez által az őseink bennünk élnek tovább! Az ő létük már időtlenségben van ugyan, de mégis folyamatos történésben él tovább örökkön örökké, velünk a földön élőkkel. Nem kimondottan haláluk közeledtével 'hagyatékoltak', adták át a tapasztalatok beérlelte tudást, hanem egész életük során, mikor arra megérett egy gondolat, vagy annak anyagba formált oldala. Az öregek már csak meséltek az unokáknak, és akik meghallgatták őket, így éltek népmeséink, mondáink egyetemes magyar hagyatékunk.
A mesélőnek befogadó hallgató kell, hogy éljen a fent leírt fejlődő folyamat. Egy szülő, ismervén gyermekeit úgy hagyatékol gyermekeire, hogy ki mit a legjobban tud tovább éltetni, azt kapja meg, legyen az birtok, használati eszköz vagy egyéb. De elsősorban szellemi, lelki tálentumot hagyatékol, amely benne van a tárgyban, vagy az ősi birtokban. Ma nem készítünk tárgyakat az iparosítás és a selyem út hatékonyabbá tételével. Viszont őseink gazdagabbak voltak azáltal, hogy maguk készítették eszközeiket, és tudták annak elkészítésének folyamatát, történetét.
Itt a faluban, ahol élünk, egy asztalos mester mondta, hogy gyermekkorában volt egy ember ki egy szekercével és egy kerékfúróval hátra ment az erdőbe, és egy szekérrel tért vissza. Azért az erdőbe, hogy megkereshesse a szekér minden alkatrészének a neki legmegfelelőbb fadarabot, a kevesebb megmunkálás végett, lévén két szerszáma volt. Tehát a szekér ott volt az erdőben, és ott volt a sok láthatatlan segítő, akik megtaláltatták az emberrel a fát és a jó megoldást. Persze nem volt ráf a fentős keréken, nem tartott annyit, de használható és javítható volt a tudásával. Nagydolog volt az ő életében, hogy azt a szekeret elkészíthette, és igazán az tehette boldoggá, ha tovább adhatta nemcsak a szekeret, hanem a szekér történetét, és a gyakorlati tudást a szekér mellé.
Gondoljunk egy nemzedékeken át örökölt szerszámra, mennyivel több, mint az üzletben vett társa. A népi ornamentikák a textíliákon, bútorfestéseken, faragásokon, székelykapukon, a benne rejlő üzenettel éltek tovább az utódokban. Mára kimaradt ezen ornamentikák éltetése, a mindennapi családoknál, kimaradt a hagyatékolás, divatba jött a kérés, gyermek a szülőtől, beosztott az alkalmazottól, a koldus a vásárlótól. A kérésekre a válasz majd minden esetben a „nincs”. A régi magyarok így mondták: "szegény lehetsz, de nincstelen nem", mert a magyar lélek az utolsó falat kenyeret is megszegte, hogy megoszthassa. A Boldogasszony Anyánk című himnusz-énekünk szegény magyarok jelzővel erre a magyar lélekre utal.
Számomra ez az ajándékozás lényege, hogy magamból adok (magamat adom) tudván, hogy én is kaptam, azt gyarapítottam és továbbadom annak, kiben látom, hogy fejleszteni, éltetni tudja.
Esztány Zsolt
http://esztanyzsolt.com
