Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Kárpátalja magyar szemmel

Könyvajánló

2021-07-23


Karpatalja_utikonyv_borito.jpgMég nem készült ilyen átfogó szakmai útikönyv Kárpátaljáról, amely számba veszi Kárpátalja történelmét, földrajzát, régióit, a térség társadalmi viszonyait - mondta Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa Budapesten, a július 19-i bemutatón.



Hasonlóan a korábban megjelent Kárpátaljai Gasztrokalauz című kiadványhoz, ez az útikönyv is elérhető lesz ukrán nyelven ősztől. A cél, hogy ne csak Magyarországról utazzanak turisták Kárpátaljára, azt szeretnék, hogy minél több ukrán látogató ismerje meg ennek a területnek páratlan értékeit, szépségeit. Az utóbbi években az ukrán utazóközönség felfedezte magának Kárpátalját, és a magyar állam mindent megtesz annak érdekében, hogy a térség vonzóvá váljon. Kárpátalja biztonságos, az ott élő magyarok és nem magyarok örömmel várják a magyar turistákat - tette hozzá.

Karpatalja_utikonyv1.jpg

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke beszél, balra Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, jobbra Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke és Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) alelnöke, a könyv szerkesztője az útikönyv hivatalos bemutatóján a budapesti Roosevelt Irodaházban 2021. július 19-én.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke hiánypótlónak nevezte az útikönyvet. Mint mondta, büszkeséggel tölti el, hogy a könyvben számos olyan emlékhely szerepel, amelynek létrejöttéhez az KMKSZ nyújtott segítséget; ilyen a könyv címlapján látható beregszászi Rákóczi-szobor, vagy a vereckei Honfoglalás-emlékmű. Sokat fejlődtek a kárpátaljai magyar turisztikai vállalkozások, amihez hozzájárultak a szakmai képzések, programok, támogatások. "Reméljük, hogy a helyzet javulni fog Ukrajnában, a határok könnyebben átjárhatók lesznek, és ezzel újra felvirágozhat a határ menti és kárpátaljai települések turizmusa" - fogalmazott a KMKSZ elnöke.

Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke elmondta: a szervezet azzal a céllal jött létre 2014-ben, hogy egyesítse a kárpátaljai magyar turizmussal foglalkozó szervezeteket. A 450 oldalas útikönyv minőségi kiadvány, egész Kárpátalját felöleli - fogalmazott, hozzátéve: gondolkodnak a térség egyes régióit részletesen bemutató kötetek megjelentetésén is.

Karpatalja_utikonyv_MTIBruzsakNoemi.jpg

Középen Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, jobbra Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Hanusz Árpád lektor, Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke, bal szélről Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) alelnöke, a könyv szerkesztője és Kovács Sándor lektor

A Kárpátalja magyar szemmel útikönyv megjelenését a Grezsa István vezette miniszteri biztosság finanszírozta, a kiadvány elérhető elektronikusan, pdf-formátumban is. A könyvet Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács alelnöke szervezte, kiadója a Shark Kft. (MTI/Fotók: Bruzák Noémi)

Vissza