Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Budaörs nyerte a triatlon OB-t

Sporthírek > Budaörs

2023-05-22


triatlon.jpgA férfiaknál címét megvédve a házigazda Tiszaújváros, a nőknél pedig a Budaörs nyerte a triatlonosok klubcsapat országos bajnokságát május 20-án. A versenyen az összes korosztályt figyelembe véve 130 együttes indult el. A klubcsapatoknál minimum három-, maximum ötfős egységek indulhattak, a tagok közül háromnak kellett célba érni, és a harmadik időeredményét vették figyelembe.



A férfiaknál győztes együttesben a Lehmann fivérek közül csak Csongor szerepelt, mellette Kiss Gergely, Kovács Gyula, Sinkó-Uribe Ábel és Sinkó-Uribe Aurél kapott szerepet. A hazai csapat 52:45 perc alatt tette meg a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és zárásként 5 km futásból álló távot, maga mögé utasítva a budaörsieket és a debrecenieket.

"Számomra ez egy erős edzés is volt, mert jövő héten Cagliariban folytatom a világbajnoki sorozatot. Nagyon boldog vagyok, hogy jó formában versenyző társaimmal sikerült megvédeni a bajnoki címünket, hiszen voltak erős ellenfeleink a mezőnyben" - nyilatkozta Lehmann Csongor.

A nőknél a Hangya Adrienn, Horváth Karolina Helga, Kovács Fruzsina Dóra, Nádas Nóra Romina alkotta Budaörs 1:03.52 óra alatt ért célba, megelőzve a Százhalombattát és a Team Újbudát.

    Eredmények:
    férfiak:
    -------
1. Tiszaújvárosi TK (Lehmann Csongor, Kovács Gyula, Kiss Gergely, Sinkó-Uribe Ábel, Sinkó-Uribe Aurél) 52:45 perc
2. Budaörsi TKE 56:09
3. Debreceni Sportcentrum 56:18
    nők:
    ----
1. Budaörsi TKE (Hangya Adrienn, Horváth Karolina Helga, Kovács Fruzsina Dóra, Nádas Nóra Romina) 1:03.52 óra
2. Százhalombattai VUK SE 1:05.22
3. Team Újbuda SE 1:07.18

MTI


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg