Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Budaörsi kitüntetett a Junior Prima-díjon

Kultúra > Budaörs

2022-09-21


Öt fiatal művésznek ítélte oda a szakmai zsűri idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. Szabó Levente, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarékbank elnök-vezérigazgatója a szeptember 20-i budapesti díjátadón elmondta: 2017 óta mecénásai a díjnak, fontos számukra, hogy évről évre átadhatják. "Nagyon hiszünk a fiatalokban. A fiatalok a jövő" - hangsúlyozta.



Az elismeréssel, amely pénzjutalommal is jár, azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

bors_juniorprima_Mtifoto_BaloghZoltan.jpg

Hartai Petra, Budaörsi Latinovits Színház

A díjat idén Barta Ágnes, a Nemzeti Színház, Benedek Dániel, a kaposvári Csiky Gergely Színház, Hartai Petra, a Budaörsi Latinovits Színház, Koltai-Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja és a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett érdemelte ki a zsűri döntése értelmében. Vilmányi Benett a színpadra lépve köszönetet mondott az elismerésért, azonban az ünnepségen a díjat nem vette át.

A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 49 jelöltet állítottak ebben az évben. Közülük választotta ki a hattagú zsűri - Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál, színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója - azokat, akiket érdemesnek tart az elismerésre.

Az idén tizennegyedik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában, az ez évi jutalmazottakkal együtt eddig 106 fiatalnak ítélték oda az elismerést.

A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a fiatal, harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül a jók között is a legjobbak. A Junior Prima Díjat tudomány kategóriában a Magyar Fejlesztési Bank, zene kategóriában az MVM Magyar Villamos Művek, népművészet kategóriában a Docler Holding, sajtó kategóriában a KAVOSZ, színház-, film- és táncművészet kategóriában pedig a Takarékbank támogatja társalapítóként és mecénásként. (MTI/Fotó: Balogh Zoltán)


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg