Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A művésznek az alkotásaiban kell megnyilvánulnia

Kultúra > Zsámbék

2021-02-04


FabokMancsi.jpgFabók Mancsi neve egyet jelent a bábszínházával.  Honlapján azt írja, hogy színészi tanulmányai során véletlenül talált rá a bábozásra, és ez a találkozás olyan intenzíven érintette, hogy a mai napig szívügye maradt. A Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet új tanárával hivatásáról, bábművészetéről és a tanításról Bényi Adrienn beszélgetett.



– Ön színésznő. Mikor kezdték el érdekelni a bábok?
– Színésznőként léptem Miskolcon a pályára, de tanulmányaimat bábosként kezdtem. Pedig akkoriban egyáltalán nem szándékoztam megismerkedni a műfajjal. Mondhatni, látszólag odasodort a szél. A Kolibri Színházban első mestereim, Szívós Kari és Török Ági finom érzékenységgel vezettek be a bábozás világába, úgyhogy a stúdió elvégzése után a színművészeti bábos osztályába felvételiztem. Az egyetemen aztán egészen magával ragadott a bábok misztériuma. Az osztállyal nagyon sokat utaztunk, külföldi fesztiválokon megismerhettük különböző nemzetek legnagyobb bábosait. Nagyon jó tanárok kezébe kerültem, és igazán megtisztelő számomra, hogy közülük többen azóta is a mestereim maradtak. Meczner János, Csizmadia Tibor, Nánay István és Lénárt András a mai napig figyelemmel kísérik a munkámat. Nagyon fontos számomra a véleményük, a tanácsaik. A diplomát megszerezve a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződtem, s hat évig voltam a társulat színésze. Ott derült ki számomra, hogy az inasévek alatt bennem elvetett „bábosmagok” kicsíráztak és szárba szökkentek. Nagyon hiányzott valami. 2009 augusztusában bemutattam A halhatatlanság országa címmel első önálló bábos mesémet. Érdekelt a szólójáték s az, hogy miként születik egy előadás, ahol a darab megválasztásától és annak dramatizálásától kezdve a rendezői koncepció megálmodásáig s a színészi játékig mindent magam csinálok. Nem tudom, honnan vettem hozzá a bátorságot, de a vállalkozás sikerült. A darab fogadtatása minden várakozásomat felülmúlta. Évről évre újabb szólójátékot mutattam be és jártam velük az országot. 2014-ben válaszút elé értem. Akkoriban ismertem meg későbbi férjemet, a Zsámbékhoz kötődő Keresztes Nagy Árpádot, s nem volt többé kérdés – odahagytam Miskolcot, s az immár kéttagú vándorszínházunknak szenteltem minden időmet.

– Férjével közösen dolgoznak a bábszínházban. Hogy alakult ez ki, hogyan működik?
– Árpáddal színpadon láttuk egymást először. Ő kobzos énekmondóként lépett föl, én pedig A halhatatlanság országa című előadásomat játszottam. Már az első pillanatban észrevettük, hogy mennyire azonosan gondolkodtunk hagyományaink továbbéltetéséről, s a színpadi jelenlétünk is mennyire hasonlított egymáshoz. Hosszú évekig minduntalan összesodort bennünket a sors. Gyanakodni kezdtünk, hogy talán dolgunk van egymással, ezért végre közös munkába fogtunk, s azonnal szerelembe is estünk. Úgy érzem, a bábszínház Árpáddal teljesedett ki igazán. Megfűszerezte az előadásokat a megvalósításról való közös gondolkodás, az élő népzenei kíséret, a bábok mozdulatainak effektezése s annak a lehetősége, hogy a két szereplő: férfi és nő kicsit évődhet egymással játék közben.

– Miért fogadta el a felkérést a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetben? Mi lesz a munkája?
– Tanárként sosem akartam kipróbálni magam, sőt több ízben elfutottam a lehetőség elől. Régi osztályfőnököm, Meczner János tanár úr már évek óta hívott az egyetemre. Akkoriban nem éreztem úgy, hogy van már mit a fiatalok elé tárnom a tarisznyámból. De az előző szemeszterben olyan szép és különleges dolgok történtek, hogy mégis igent mondtam neki a tanári felkérésre. Még korábban egy bábrendező szakos hallgató, Hanna, a mentorának választott, s végigkísérte A fekete kakas próbaidőszakát. Az ő közvetítésével aztán az egész bábosztály, régi tanáraimmal együtt, testületileg megjelent A fekete kakas egyik zsámbéki előadásán. A meglepetéstől elállt a lélegzetem. Amikor Meczner tanár úr később megkeresett a felkéréssel, elmondta, hogy a diákoknak a következő félévben egy önálló, egyszemélyes bábelőadás létrehozása lesz a feladata, nekem ezt a munkát kellene előkészítenem. Tolmácsolta, hogy a diákok is kíváncsiak rám, és kifejezetten örülnének a kurzusnak. Erre már nem lehetett nemet mondani. A fiatalok nyitottsága végtelenül megtisztelt. Elvállaltam, de a kurzus a járványhelyzet miatt elmaradt. Megbeszéltük, hogy ebben a szemeszterben pótoljuk. Majd Vidnyánszky Attila is megkeresett, és felkért, hogy továbbra is tanítsak az egyetemen. Azt mondta, szeretné, ha mindazt, amit tudok, továbbadnám. Így, egyszerre bírva mind Meczner János, mind pedig az ő bizalmát, végül elvállaltam a feladatot, és maradtam az egyetem művész tanára.

A teljes beszélgetés IDE kattintva olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg