Jelentős fejlesztések a Normafán
Gazdasági rovat > Pest megye
2023-10-17
A Normafa rehabilitációját politikailag és szakmailag nyugodt évtizedben lehetett megvalósítani – mondta október 12-én Budapesten Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester a rehabilitáció lezárásaként tartott konferencián. 2013. október 13-án a Normafa-konferencián „jól lőtték be a problémákat”. Ugyanebben az évben született meg az a törvény, amely a célokat megfogalmazta és több mint tíz éve számíthatnak a kormány és az állami költségvetés támogatására.
2015-ben helyi népszavazáson is döntöttek a Normafa rendbetételéről.
A jövőbeni tervekről szólva Pokorni Zoltán elmondta, közösen keresik a fővárossal a libegő fejlesztésének forrásait, három-öt milliárd forintra lenne szükség. A fejlesztés lényege az, hogy „egy játékszer, attrakció helyett valódi közlekedési eszköz legyen a libegő”. A cél, hogy esőben is használható legyen, és kerékpárokat is tudjon szállítani – tette hozzá. Ami nagyon hiányzik, az a Normafa közlekedésének a megoldása – fejezte ki. Hozzáfűzte, szükség lenne a fogaskerekű felújítására, valamint a Normafáig és a Széll Kálmán térig történő meghosszabbítására.
Pokorni Zoltán a jövőbeni teendők között sorolta még néhány műemlék felújítását, melyek között említette az egykori Istenszeme fogadó épületének felújítását és a terület rendezését, továbbá az egykori zugligeti 58-as villamos-végállomás felújítását, ahová jégpályát és éttermet terveznek.
A polgármester úgy fogalmazott, hogy a polgári kormány minden évben alapösszeggel támogatta a park fenntartásának és fejlesztésének költségeit, a nagyobb műemléki beruházásokra pedig külön támogatást is biztosított a központi költségvetés.
A teljes cik IDE KATTINTVA olvasható.