Megalakult a Kozáromi-tó Horgászegyesület
Életmód > Páty
2023-08-16
A Kozáromi-tó 2023 márciusában Páty önkormányzatának tulajdonába került. Május 20-án tizenkét horgász az önkormányzat támogatásával megalakította a „Kozáromi-tó Horgászegyesületet”, melyet június 9-én a törvényszék is bejegyzett. A tagok Tóth Andrást elnöknek, Bendl Mátyást és Végső Sándort elnökhelyetteseknek választották meg, s pályáztak a tó halgazdálkodási jogának 15 évre szóló haszonbérbe vételére.
Az egyesület az önkormányzattal együttműködésben felmérné a tó állapotát, s megtisztítaná a környezetével együtt. Tervezik a meglévő szaletli felújítását, tűzrakóhely kialakítását, WC építését, egyben a kulturált pihenésnek és a biztonságos kerékpározásnak helyet biztosítani. A gyermek és ifjúsági horgászat terjesztését kiemelt feladatuknak tekintik. Augusztus 19.-re gyerelhorgászversenyt szerveznek.
A horgászegyesület a megfelelő számú horgászhely kialakításáig 50 fővel tervezi a horgászatot. Sporthorgászként a kifogott halat fotózás és dokumentálás után visszaengedik hogy a nagy halakat megmaradjanak a tóban.
Az éves tagdíj 15.000.-Ft, a területi jegy évi 60.000.-Ft, egyszeri költség 40.000.-Ft.
Szeptembertől a napijegyes horgászat 3.000.-Ft. A gyerek napijegy 1.000.-Ft, az éves 10.000.-Ft. A jegyek a biai és a pátyi horgászboltban megvásárolhatók.
A befolyt összeget az egyesület teljes egészében a tó és környékének fejlesztésére és a halállomány javítására fordítja.
A Kozáromi-tó Horgászegyesület
kozaromito@gmail.hu