Fogadj örökbe egy keresztet!
Közélet > Nagykovácsi
2023-09-11
Miközben újra és újra durva támadások érnek keresztény szimbólumokat Magyarországon, nagyon sokan döntenek úgy, hogy keresztet újítanak fel vagy éppen állítanak itthon, illetve külhonban. Már eddig is sokan álltak a KDNP Fogadj örökbe egy keresztet! kezdeményezése mellé, amihez további csatlakozókat várnak.
A II. kerület bénítja a budai agglomerációs közlekedést
Közélet > Nagykovácsi
2023-09-07
Nyolc kilométer hetven perc alatt, ugyanazon az útvonalon öt és fél kilométer negyvenöt perc: a II. kerületi polgármester forgalomkorlátozása gyakorlatilag ellehetetlenítette a budai agglomerációból a fővárosba tartók utazását. Őrsi Gergely ugyanis az elmúlt hónapokban több felvonásban zárt le mellékutcákat a városon kívülről érkezők elől azzal az indokkal, hogy az átmenő forgalom zavarja az ott élők nyugalmát.
Bátorító életutak a Mégis-beszélgetések között
Közélet > Pest megye
2023-09-06
Szembenézés legyőzhetetlennek tűnő akadályokkal, akaraterőről és hitről szól a Média a Családért Alapítvány Mégis podcast-sorozatának második évada. A széria középpontjában a pszichés és mentális problémákkal, a szenvedélybetegségekkel való megküzdés áll, így az új részekben szó lesz a pánikbetegség legyőzéséről, a súlyos drogfüggésből gyógyulásról, és más mentális problémákkal együttélésről is.
Új épületet kapott az óvoda
Közélet > Zsámbék
2023-09-05
A közösség nem megköt, hanem megtart, és a közösségeket őrizni kell - mondta Menczer Tamás a zsámbéki Csillagvilág református óvoda új épületének megnyitóján szeptember 3-án. A nemzeti, kulturális, vallási, családi közösségeket nem szétrombolni, hanem megőrizni és támogatni kell, mert a közösség erős, és benne az egyén is erősebb és boldogabb.
Boldogságóra program - még egy hónapig lehet jelentkezni
Közélet > Pest megye
2023-09-05
A Jobb Veled a Világ Alapítvány indította el 10 éve a Boldogságóra óvodai-általános iskolai programot, amely egy érzelmi intelligenciát fejlesztő élménypedagógiai program. A 2023/2024-es tanévre eddig országosan közel 1500, ebből Pest vármegyében 241 oktatási intézmény csatlakozott, de még egy hónapig, szeptember 30-ig várják a további jelentkezéseket.
Felújították a töki óvodát
Közélet > Tök
2023-09-04
Családtámogatásokra 3300 milliárd forintot szán a kormány 2024-ben - mondta a Tökön augsuztus 31-én a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára. Menczer Tamás, a térség választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a felújított töki Apró Csodák Református Óvoda ünnepélyes megnyitóján arról beszélt, hogy ez az összeg három és félszer több, mint amennyi 2010-ben rendelkezésre állt.
170 járművet kaptak a mentők
Közélet > Budaörs
2023-09-01
Alapellátási ügyeletetre százhetven új járművet vett át az Országos Mentő-szolgálat augusztus 28-án Budaörsön. Az átadáson Rétvári Bence, a Belügy-minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: az új ügyeleti rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Komárom-Esztergom vármegyében eddig 120 ezer óra ügyeletben 110 ezer beteget láttak el.
Három férfit köröznek
Közélet > Pest megye,Nagykovácsi
2023-08-29
Három férfi augusztus 24-ről 25-re virradó éjjel a Margit híd északi oldalán letört hat kőkeresztet a hidat díszítő Szent Koronákról. A feltételezett elkövetőkről felvétel készült. Nyilvánvaló, hogy egy kereszt megrongálója tisztában van azzal, hogy nem pusztán egy tereptárgyat tesz tönkre, hanem szimbólumot gyaláz meg. A kereszt keresztény vallási jelkép, a nemzeti összetartozásé is, amely ott van az Alaptörvényben és a címerünkben is.
Kész a solymári vezeték
Közélet > Pest megye
2023-08-28
Megépült a helyiek vízellátását segítő, 800 millió forintos új vízvezeték Solymáron - jelentette be Menczer Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón augusztus 25-én Solymáron. Felidézte: tavaly nyáron a hosszú szárazság miatt több ezer ember maradt víz nélkül Solymáron. A problémát nem műszaki hiba, hanem a megnőtt fogyasztás okozta.
Keresztet égettek a Nagy-Szénáson
Közélet > Nagykovácsi
2023-08-23
Az ezeréves keresztény Magyarországon vannak, akik örülnek is a Nagykovácsi melletti hegyen történt vandalizmusnak. Míg a lakosok egy része pénzt gyűjt a felgyújtott kereszt újjáépítésére, valakit „roppant mód zavar ez az erőszakos keresztény jelkép kipakolása mindenhova”, és inkább szivárványos zászlót tenne a Nagy-Szénás csúcsra.