Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Vándorkiállítás népszerűsíti Pest megye értékeit

Múltunk tanúi > Pest megye

2015-07-21

Száz fotót és három kisfilmet láthatnak az érdeklődők a gödöllői kastélyban a hétvégén nyílt tárlaton, amelynek fő célja Pest megye értékeinek bemutatása, népszerűsítése. A megyei értékek között a zsámbéki romtemplom és Budaörs sváb múltjának épített öröksége is szerepel már.

Százéves Mátéffy József

Múltunk tanúi > Budakeszi

2015-07-10

Született az első világégés alatt Erdélyben. Megélte Trianont, s a II. világháború után volt amerikai és szovjet hadifogoly is. Erdélyből Magyarországra, Budakeszire menekül, amely akkor éppen történetének legnagyobb deportálásait éli át. A MÁVAG mozdonytervezőjeként dolgozott egész életében.

Havi 8 ezer forinttal több nyugdíj

Múltunk tanúi > Pest megye

2015-06-23

A tervek szerint havi nyolcezer forintot kaphatnak a második világháborús hadiárvák, hadiözvegyek. A lépés az 1938 és 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti, egyfajta nyugdíj-kiegészítésként is értelmezhető, mintegy 18 ezer ember számára.

A rektor hazatért

Múltunk tanúi > Páty

2015-06-08

„Az ötvenes évek végén a községi tanácsnál dolgoztam, mint fiatal agronómus. Bejött az irodámba, bottal járt, minden tagja fájt. „Foglaljon helyet, rektor úr!” – mondtam. Megdöbbent szavaimon. „Engem itt már nem tisztel senki, nem tartanak semminek!” – válaszolta. .

Kiállításhoz kér segítséget a Szépítő Egyesület

Múltunk tanúi > Budakeszi

2015-04-11

A Budakeszi Szépítő Egyesület idén tartja újraalapításának 30. évfordulóját, melynek részeként fotóliállítást rendez, képekben mutatva be ezt a harminc éves időszakot. Kérik mindazok segítségét, akik rendelkeznek az egyesülethez köthető rendezvényeken készült fényképfelvételekkel.

69 éve történt

Múltunk tanúi > Budakeszi

2015-03-24

„Ha megkérdeznek, milyen nyelven álmodom, a kérdés nem indokolatlan. Mindkettőn, néha egyszerre.” (Kalász Márton). Március 19-én a svábok kitelepítésére emlékeztek Budakeszin. Megkoszorúzták a városháza falán a kitelepítési emléktáblát, majd gyertyafényes német szentmisével áldoztak a meghurcoltak emléke előtt.

A töki református templom szimbólumai

Múltunk tanúi > Tök

2015-03-19

Február 28-án az 1987 és 1997 között a töki református gyülekezetben szolgáló, ma a Károli Gáspár Református Egyetem speciális kollégiumán tanító, hosszú idő után ismét Zsámbékra visszaköltözött kutató-lelkész, Bereczky Zoltán tartott előadást a töki művelődési házban.

A Kitörők között voltam... 16. befejező rész

Múltunk tanúi > Budakeszi

2015-03-04

Délután háromnegyed kettő van, mikor az erdő csendjét hirtelen lövések verik fel. Nem messze tőlem lőhetnek, mert a géppisztolyok hangját igen élesen hallom. De csak rövid ideig tart a lövöldözés, s utána ismét csend van. Az egyik őrségünk vette tűz alá a felénk közeledő orosz járőrt, tehát keresnek bennünket és most már meg is találtak.

A kitörők között voltam... - 15. rész

Múltunk tanúi > Budakeszi

2015-03-03

Az utolsó kísérletnek megyünk neki, nemsokára választ kapunk a nagy kérdésre. Így vagy úgy, de eldől a sorsunk. Némán halad a hosszúra nyúlt csoport. A vezetést egy őrnagy veszi kézbe, a barátommal mellette maradunk. Most tudjuk csak meg, hogy egy magas rangú tiszt is itt van közöttünk és az adott parancsot az őrnagynak a vezetésre.

A kitörők között voltam... - 14. rész

Múltunk tanúi > Budakeszi

2015-03-02

Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy vajon ki vághatta azt a fát, amelynek a törzsén most ülök. Ez szinte rögeszmévé vált bennem, mintha most ebben a helyzetben ez lenne a legfontosabb problémám. Úgy tűnik, mintha már nem lennék ura idegeimnek. A belső ösztön mintha már valami rosszat sejtene. Eddig nem ismertem azt a különös félelmet, amely lassan úrrá lesz bennem.


Vissza a főoldalra