Épített értékeink
Építészet > Páty
2006-11-16

A nyeregtetős, tornácos parasztházat eredetileg a jómódú Mucsi család építette 1911-ben a józan paraszti ész diktálta életszükségletek és építési ismeretek szerint, kőművesmester nélkül.
Pártoktól független összefogás a faluért
Közélet > Páty
2006-11-03
Pátyon a testület 62 %-ban megújult és 5 fő kisebbségi képviselővel bővült. Újabb négy év előtt állunk, amikor is fejlesztések sora mehet végbe a településen a jó döntéseknek köszönhetően, de haladhatunk a szakadék felé is, ha az egyéni érdek erősebb lesz a köznél!
Páty újraválasztotta polgármesterét
Közélet > Páty
2006-10-02

57,7%-os részvételi arány mellett dr. Bognár András, aki az elmúlt négy évben is Páty polgármestere volt, jelentős előnnyel, 39,45%-os szavazati aránnyal nyert a négy induló jelölt közül.
Kire szavazhatunk Pátyon?
Közélet > Páty
2006-09-27
Pátyon legfeljebb 13 képviselő-jelöltre és 1 polgármester-jelöltre lehet érvényesen szavazni. Képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb szavazatot kapták. Szavazategyenlőség esetén sorsolással kell megállapítani, hogy az egyenlő számú szavazatot elért jelöltek közül melyik szerez mandátumot.
“. . . emberi életről gondoskodó anyaország . . .”
Közélet > Páty
2006-09-24
Beszélgetés dr. Téglásy Imrével, az Alfa Magzat-, Újszülött, Gyermek- és Családvédelmi Szövetség Pátyon élő főtitkárával.
TEMPLOMOS HELY
> Páty
2006-08-01
Egyházi örökségünk egyik fennmaradt emléke 413 éves múltra tekint vissza. A katolikus temető melletti dombon álló temetőkápolna történetét kutatjuk.
Kilenc évtized
> Páty
2006-08-01
dr. Zsolnay Béla atya, június 10-én ünnepelte 90. születésnapját. A hívek ezt követő vasárnap, az első áldozás ünnepi szentmiséjén köszöntötték a még fiatalos apátplébános urat.
Ünnep után... túl a húsvéton, pünkösdön
> Páty
2006-06-01
Református és katolikus lelkészek gondolatai
„Lassan kialszik az ünnep fénye”
Csodálatos élmény az, amikor a gyerekek néhány napra kiszabadulva az iskolából, milyen felszabadultan tudnak utcabeli barátaikra, társaikra figyelni, önfeledten játszani.
Milyen jó, amikor munkahelyünkről néhány napra elszakadhatunk és családunkra, rokonainkra, barátainkra koncentrálhatunk. Ilyenek az ünnepek. Így volt ez a húsvéti ünnepek alkalmával is, amikor százezrek keltek útra, hogy családtagjaikat meglátogassák, fiúk a leányokat meglocsolják, régen nem látott ismerősöket felkeressék.
„Lassan kialszik az ünnep fénye”
Csodálatos élmény az, amikor a gyerekek néhány napra kiszabadulva az iskolából, milyen felszabadultan tudnak utcabeli barátaikra, társaikra figyelni, önfeledten játszani.
Milyen jó, amikor munkahelyünkről néhány napra elszakadhatunk és családunkra, rokonainkra, barátainkra koncentrálhatunk. Ilyenek az ünnepek. Így volt ez a húsvéti ünnepek alkalmával is, amikor százezrek keltek útra, hogy családtagjaikat meglátogassák, fiúk a leányokat meglocsolják, régen nem látott ismerősöket felkeressék.
Próbaper az állam ellen
> Páty
2006-06-01
Próbapert indít az állam ellen Győrújfalu, Bugyi, Kiskunlacháza és Páty önkormányzata. Mindegyik település hasonló helyzetben van. A falvakban az óriási átmenő forgalom és rossz állapotú utak miatt rengeteg baleset történt az elmúlt években. A helybeliek aláírást gyűjtöttek és többször félpályás útlezárással demonstráltak, de semmi sem változott, ezért az önkormányzatok összefogtak és az állam ellen indított per mellett döntöttek.
(FH)
(FH)
Előnyben a családi házak (Páty)
> Páty
2006-06-01
Az elmúlt években a fővárosból sokan költöztek az agglomerációba, emiatt több település is divatba jött, melyek még ma is igen népszerűek. Ezek közé sorolható Telki, Páty, vagy Budajenő. Mára fordul a trend, egyre többen akarnak visszamenni a fővárosba.