Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Teljes útzár autóbaleset miatt

Közélet > Tök

2012-11-07

Súlyos baleset történt ma Tök területén reggel fél kilenc körül, amikor a Nyakas Pincészet és a sportpálya között két személygépkocsi frontálisan ütközött. A teljes útzár 9 órától 10.15-ig tartott.

Töki helytörténeti múzeum

Múltunk tanúi > Tök

2012-10-10

Sütő Istvánné, Irénke néni Tökön születetett, itt is nőtt fel, itt járt iskolába és évtizedeken át matematikát és fizikát tanított, nem csak töki gyerekeknek. Ez a hagyományosan református magyar falu a szűkebb hazája, s amikor nyugdíjasként úgy látta, menteni kell, ami még menthető, nem menekült el a feladat elől.

Néptáncgála Zsámbékon

Kultúra > Tök

2012-07-09

A nagy hőség ellenére sokan kilátogattak július 7-én, szombaton este a zsámbéki romtemplomhoz, ahol a huszonnégy éve Tökön alakult Höcögő Néptáncegyüttes hagyományos éves gálaműsorát tartotta.

Minden számlaszám megváltozott

Közélet > Tök

2012-05-04

Január elsejétől Tök polgármesteri hivatala Zsámbékkal közös körjegyzőségben működik tovább, új név alatt: Zsámbék Város Polgármesteri Hivatal Körjegyzőségi Telephelye Tök. Az önálló polgármesteri hivatal megszűnésével az eddig használatos bankszámlákat Tök Község Önkormányzata néven újra kellett nyitni, így a helyi önkormányzat minden számlaszáma megváltozott.

Bronzérmes lett a Budai Chardonnay a borok olimpiáján

Pinceszer > Tök

2012-04-13

A bordeaux-i Challenge International du Vin idei, harminchatodik borversenyéről, a borok olimpiájáról hat arany-, kilenc ezüst- és hét bronzéremmel tértek haza a magyar borászatok. A legeredményesebb magyar borvidék idén is az Egri borvidék hét, a Tokaji hat és a Szekszárdi öt éremmel. A töki Nyakas Pince 2011-es Chardonnayja bronzérmet kapott.

Értesítő 1948 - 5. rész: A mécses

Múltunk tanúi > Tök

2012-03-18

Értesítő-füzetek terjesztésével tájékoztatták egymást a Németországba kitelepített budakesziek a velük megtörtént eseményekről és az otthonról érkező hírekről. Valóságos krónikája volt ez akkori életüknek.
5. rész: 1948. december 15. A budakeszi sváb fiúcska Tökön tanul magyarul.

Körjegyzőségben Zsámbékkal

Közélet > Tök

2012-03-02

Januártól Zsámbékkal körjegyzőségben működteti polgármesteri hivatalát az 1400 lakosú Tök. A pilisvörösvári helyett a budakeszi járáshoz tartozna a Pilis-Buda-Zsámbék kistérségi társuláshoz csatlakozott település. Balogh Kálmán polgármesterrel az ez évi változásokról beszélgettünk.

Változás a szemétszállításban

Életmód > Tök

2012-01-13

A legfrissebb változás, hogy a települési fogadónapokra korlátozott szelektív hulladékgyűjtő zsákosztás helyett cserezsák-módszert vezetnek be. A zsákokat a szolgáltató az érintett ingatlan kerítésébe, postaládájába vagy kukájába tűzi. Más, átlátszó zsákban is lehet szelektív hulladékot kitenni, de kizárólag a sárga zsákokon megszabott tartalommal. A fenyőfákat csak januárban és kizárólag egyméteres darabokban a kuka mellé helyezve szállítják el. Veszélyes hulladékgyűjtés Budakeszin március 24-én és szeptember 22-én. A cikkből elérhető a budakeszi, töki, pátyi, nagykovácsi és remeteszőlősi részletes naptár is!

Bor- és Művészetfesztivál

Pinceszer > Tök

2011-09-13

Augusztus 27-28-án második alkalommal rendezték meg Tökön a Bor- és Művészetfesztivált, amely az idei mottóhoz - „Nők a borászatban, nők a művészetben…” - igazodva, a női nem bortermelésben és művészetben betöltött szerepére helyezte a hangsúlyt. A fesztivál több helyszínen igazi programkavalkáddal várta az érdeklődőket: volt itt töki pompos, borkóstoló, de még madárijesztő verseny is.

Így írtak Tökről száz éve…

Múltunk tanúi > Tök

2011-08-03

Magyar nagyközség a biai járásban, 310 házzal és 1311 református lakossal. Postája helyben van, távírója Zsámbék s legközelebbi vasútállomása Herczeghalom. Először az 1633-34-ik évi török kincstári fejadólajstromban szerepel, mikor a budai szandzsák budai járásához tartozott, 12 adóköteles háztartással.


Vissza a főoldalra